Sport
futás (Array)

Atlétikai botrány: vizsgálatot indítottak

Sport24
Sport24

2015. 08. 15. 18:39

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított azok után, hogy közel két hete a német ARD és a The Sunday Times című brit lap feltárta: 2001 és 2012 között olimpiákon, illetve világbajnokságon több mint 800 atléta gyanús doppingmintát szolgáltatott.

A WADA közleményében jelezte: egy független bizottság már meg is kezdte a munkát, és a WADA a maga részéről minden segítséget megad a vizsgálat során.

Az ARD és a The Sunday Times a hónap elején jelentette be, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak. Neveket nem közöltek, ugyanakkor az pénteken kiderült, hogy egyikük a török színekben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Elvan Abeylegesse. A török szövetség közölte: az etióp származású hosszútávfutó a 2007-es szabadtéri vb-n adott mintájával akadt fent.

futás (Array) Fotó: Europress fotóügynökség

A két médium vádjai szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) titokban tartotta és nem szankcionálta a doppingvétségeket. Az érintett atlétáknak mindössze egyharmada ellen indítottak eljárást, kétharmadukat egyáltalán nem vonták felelősségre.

Az IAAF elnöke, Lamine Diack visszautasította a vádakat, s mint mondta, csak nevetni tud azon a kijelentésen, hogy az atlétikai szövetség 2001 és 2012 között nem végezte volna el megfelelően a feladatát a doppingellenes harcban. Jelezte, még nem tudja pontosan, mivel is állnak szemben, szerinte lehet, hogy új módszerekkel sikerült doppingolás nyomaira bukkanni.

A sportág nemzetközi szövetsége elismerte, hogy a minták valósak, s az IAAF titkos adatbázisából kerültek ki engedély nélkül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.