Sport
Gyurta Gergely (Array)

Gyurta Gergely nem jutott döntőbe

Sport24
Sport24

2015. 08. 08. 11:35

Huszadik helyen végzett a 45 fős mezőnyben.

Ahogyan arról már írtunk, Jakabos Zsuzsanna és Sztankovics Anna nem jutott tovább a kazanyi vizes-világbajnokságon a délelőtti előfutamokból, míg Balog Gábor a vasárnapi 4×100-as vegyesváltó miatt visszalépett az 50 háttól. Valamivel később Bernek Péter sem indult el 1500 méteres gyorsúszásban, így Gyurta Gergelyért szoríthattunk.

Gyurta a kiemelt hatodik előfutamban állt rajtkőre, ám végül elmaradt saját legjobbjától, 15:16.85-tel ért célba. Ez sajnos kevés volt a döntőbe kerüléshez, ahhoz 14:57.82 kellett volna.

“Sajnos, a hiányzó 20 másodperc ott maradt a Kazanka-folyóban, a nyíltvízi versenyeken – a kétszer 10 kilométerből nem tudtam kellően regenerálódni. Ha az 1500-on szeretnék jobban helytállni, márpedig nekem most ez a fő célom Rióra, akkor gyorsulnom kell. Négyszáz gyorson 3:50 a legjobb időm – itt a legjobb riválisaim ennyire kezdik az 1500 első négyszáz méterét. A kvalifikáció miatt bevállaltam az itteni indulást, de jövőre másként lesznek a versenyek, az olimpián is más az időrend, azaz most inkább az 1500 lesz a fókuszban” – értékelt Gyurta a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalának.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.