Sport
hárai balázs (Array)

Argentína vezetett, aztán dobtunk huszonegyet

Sport24
Sport24

2015. 07. 31. 09:44

Utolsó, már tét nélküli csoportmeccsén is simán nyert a Benedek-csapat a kazanyi vizes-világbajnokságon.

A dél-amerikai együttes ellen is abszolút esélyesként vízbe szálló magyar csapat a meccs elején meglepetésre hátrányba került (0-1), utána azonban fokozatosan felpörgött. Előbb Szivós Márton egyenlített, majd a legkülönbözőbb módon – távolról, közelről, emberelőnyből, megúszásból – gyarapította góljai számát, s húzott el 6-2-re a gárda az első negyedben Hárai Balázs, Madaras Norbert, Erdélyi Balázs, Angyal Dániel és Hosnyánszky Norbert révén.

A meglehetősen lanyha iramban zajló meccs második játékrészében – csaknem négyperces gólmentes időszakot követően – ismét Szivós volt először eredményes, majd alkalmi centerként újfent ő jeleskedett (8-2). A nagyszünet előtt a büntetőt értékesítő Vámos Márton is feliratkozott a góllövők közé, a pihenőre pedig 9-3-nál vonulhattak el a csapatok. 

A harmadik negyed nyitányaként Varga Dénes vágta a labdát a léc alá, 10-4 után Hárai csavart centerpozícióból látványosan a kapuba, majd Vámos lökete ért célba háríthatatlanul (12-4). Újabb magyar bombagólok következtek a csapatkapitány Varga Dániel, utána pedig Hosnyánszky jóvoltából, így tízgólosra hízott a különbség (14-4). 

 Fotó: MTI

A triplázó Hárainak köszönhetően 15-4-es magyar vezetésnél kezdődött az utolsó negyed, amelyben Varga Dénes talált be először. Vámos előbb csatlakozott a háromgólosokhoz, majd negyedszer is bevette az argentin kaput (18-4). Varga Dénes pazar ejtéssel jelentkezett, majd két újabb góllal – összességében öt találatig jutva – ő állította be a 21-4-es végeredményt is.

“Ma ennyire pörögtünk fel, 21 gólt lőttünk így is” – értékelt a találkozó után Benedek Tibor szövetségi kapitány az M4 sportcsatornának, s a folytatásra is kitért. “Bárkit kaphatunk a nyolc között, nem hiszem, hogy az ellenféllel kell foglalkoznunk, inkább saját magunkkal, mi döntjük el, hogy meg tudjuk-e őket verni.”

“Most lesz pár nehezebb edzőmérkőzésünk, holnap a horvátokkal, holnapután a görögökkel, most már el kell kezdenünk vízilabdázni” – fűzte hozzá Benedek Tibor.

A magyar csapat legközelebb kedden száll vízbe, akkor már a négy közé jutásért.

Eredmény – Vizes vb, férfivízilabda, csoportkör, 3. forduló:

Magyarország-Argentína 21-4 (6-2, 3-1, 6-1, 6-0)

4. NEGYED

5-8. PERC: Bedő két védő szorításában fordult kapura, de a lövésre már nem maradt ereje. Két perccel a vége előtt Vámos növeli a magyar előnyt (18-4). Egy híján húsz, Varga Dénes emelt a hálóba (19-4). Ott a huszadik is, megint Varga Dénes volt eredményes (20-4). Varga Dénes triplájával ér véget a meccs, 21-4-re nyert a magyar együttes.

1-4. PERC: Varga Dénes a 16. magyar találat szerzője (16-4). Immár tizenhárom a csapatok közti különbség, Madaras pattintott lövése köt ki az argentin kapus háta mögött (17-4). Kétszer egymás után véd nagyot Malnero.

3. NEGYED

5-8. PERC: Kiállítás a mieinktől, az ötödik argentin gól reményében pedig időt kért az ellenfél. Sokra nem mentek vele, Hosnyánszki viszont nagyon messziről is a kapuba tudja továbbítani a labdát (14-4). Megint góllal zárjuk a negyedet, Erdélyinek csak az üres kapuba kellett találnia (15-4).

1-4. PERC: Varga Dénes bombagóljával indul ez a felvonás (10-3). Válaszol Argentína, Lopez verte át Nagy Viktort (10-4). Hárai villan, szenzációs csavarral tette a kapuba a lasztit (11-4). Vámos lóbált hosszú másodpercekig, majd kilőtte a bal alsót (12-4). Varga Dani is feliratkozik a góllövők közé (13-4).

2. NEGYED

5-8. PERC: Erdélyit kiküldik, Argentína időt kér. Nem tudtak élni vele, aztán a mi támadó időnk is lejárt. Egy tetszetős támadás végén Szívós volt eredményes, 8-2 ide. Ötméterest ítéltek a javunkra a játékvezetők, amit Vámos értékesít (9-2). Nem sikerül lehozni a negyedet kapott gól nélkül, Yanez bombázott Nagy kapujába (9-3).

1-4. PERC: Ezúttal Erdélyi hozta el a játékszert, az első akcióból viszont nem tudunk eredményesek lenni. Kontra itt is, kontra ott is, bő két perc után továbbra sincs gól a negyedben. Az emberelőnnyel sem tudunk élni, Angyal elől mentettek az argentinok. Megtört a csend, Szívós járt túl a kapus eszén (7-2).

1. NEGYED

5-8. PERC: Újabb magyar emberfór, Angyal Dánielre játszuk ki, ő pedig nem hibázott közelről (5-1). Szépít a dél-amerikai válogatott, Demarchi tolta bel a lasztit Nagy kezei alatt (5-2). Időt kér az argentin kapitány 48 másodperccel a negyed vége előtt. Benedek Tibor is magához inti fiait, a játékrészt pedig Hosnyánszki találatával zárjuk le (6-2).

1-4. PERC: Furcsa kezdés, a ráúszásnál tőlünk nem ment senki, hadd vezessék az első támadást az argentinok. Kiállítás után szerzik meg a vezetést, Lopez talált be (0-1). Sokáig nem örülhettek, Szívó egyenlít (1-1). És máris fordítunk, Hárai értékesítette ziccerét (2-1). Madaras szerzi a harmadik magyar gólt, emberelőnyből (3-1). Csúnya vége lesz, ha így haladunk, Erdélyi úszott meg és közelről a kapuba dobott (4-1).

Előzetes: Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese szerdán Dél-Afrika ellen még annál is jóval simábban nyert, mint csoportnyitó meccsén, amelyen 14-5-re verte Kazahsztánt hétfőn.

A szerdai összecsapáson Varga Dénes volt a legeredményesebb, aki ötször talált be a dél-afrikaiak kapujába. 

Mivel a csoport korábbi szerdai meccsén a kazahok a papírformának megfelelően legyőzték az argentinokat, eldőlt, hogy a magyarok utolsó csoportmeccsük eredményétől függetlenül megnyerik a négyest, így egyenes ágon a legjobb nyolc között folytathatják szereplésüket. 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.