Sport
Babos Tímea (Array)

Babos Tímea: a cél, hogy világelső legyen

Sport24
Sport24

2015. 07. 27. 16:51

A legmagasabban jegyzett magyar teniszezőnő egyéni ranglista-helyezésén szeretne javítani (WTA-rangsor 82.), hogy párosban elérje célját és a világ legjobbja legyen.

A bevezetőben olvasható mondat tartogat némi ellentmondást, ezért nézzük, hogy is van ez? Babos Tímea egyesben 82., párosban 12. a WTA-világranglistán. Idén párosban tornát nyert – de jó ezt leírni – Kristina Mladenoviccsa Dubajban, Marrákesben és Rómában.

A versenyek azonban egymásba érnek. Így az is előfordult, hogy Dubaiban még a vasárnapi tornagyőzelmet sem sikerült rendesen megünnepelni, mert rohanni kellett a repülőtérre, majd 32 óra repülőút után kedden, hulla fáradtan salakra kellett lépni a soros torna egyes selejtezőjében. Persze lehetne mondani, minek akkor bevállalni ennyi versenyt, minek elmenni?

 Babos Csaba, Babos Tímea, Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója előtt a tavalyi, és az idei wimbledoni döntőjéért kapott ezüsttálca. Bízzunk benne, jövőre már három lesz.
Fotó: MTI 

Mint fentebb említettük, rangos teniszverseny, mint égen a csillag, ezért a rendezők versenynaptárt nem egyik napról a másikra állítják össze. Így a játékosoknak a céljaikat figyelembe véve hónapokkal előre kell gondolkodni, tervezni, elköteleznie magát egy-egy torna mellett a relatív kiszámíthatatlan várható versenyeredményektől függetlenül. Ha Babos benevezett, de mégsem megy el, bukja a szintén hónapokkal előre lefoglalt repülőjegyet, és kártérítést is kell fizessen a verseny szervezőinek.

Ha magasabban jegyeznék egyesben is a WTA-világranglistán, akkor nem kellene selejtezőt játszania, egyből főtábláról rajtolhatna mindenhol, így maradna ideje regenerálódni, felkészülnikét verseny közt. Ezért kulcskérdés az egyes, és a páros versenynaptárból a lehető legoptimálisabb program összeállítása.

Ez állhat a hátterében annak, hogy Babos Tímea most épp lemondott egy tornát annak érdekében, hogy kicsit pihenhessen, erőt gyűjthessen. “Jelenleg hatnapos szabadságomat töltöm Magyarországon, majd pénteken útra kelek Észak-Amerikába, ahol az augusztus 31-én kezdődő US Openig Torontóban, Cincinnatiben és New Havenben lépek pályára. Remélem, az egyéni ranglistám is javulni fog, mert továbbra is az az elsődleges célom. Ennek érdekében csak Cincinnatiben fogok párosozni” – jelentette ki az MTK játékosa, aki idén egyesben 21 győzelem mellett 22-szer kapott ki, míg párosban 27/9 a mérlege.

Az édesapja, Babos Csaba – az MTK szakosztályvezetője -, a teniszezőnő hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette, lánya jövőre remélhetőleg már három kis wimbledoni tálka tulajdonosa lesz – eddig kettőt szerzett két döntős szereplése alkalmával -, az első félévi eredmények pedig igazolják az új edzőt és edzéstervet. “Timi jó úton jár, sokat fejlődött, párosban egyértelmű cél lesz a világranglista első helye” – tette hozzá.

Ahhoz, hogy ez sikerüljön a Szerencsejáték Zrt. támogatói szerződést kötött Babos menedzsmentjével.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.