Sport
gyarfas-tamas(960x640).jpg (Array)

Gyárfás Tamás egy lépésre a FINA-elnökségtől

Sport24
Sport24

2015. 07. 21. 15:54

Beválasztották a legszűkebb döntéshozó testületbe, melynek tagjai közül kikerül a nemzetközi szervezet későbbi első embere.

A kazanyi FINA-világbajnokság felvezetéseként kétnapos ülést tart a nemzetközi szövetség vezető testülete, a Büro. Az első napon máris született egy fontos határozat: két alelnök, Gyárfás Tamás és az amerikai Dale Neuburger bekerült a FINA legszűkebb döntéshozó testületébe, az úgynevezett FINA Executive-ba, melynek tagjai közül kerül ki később a most 80 éves Julio Maglione elnök utódja – írja a Magyar Úszó Szövetség hivatalos Facebook-oldala.

Az elnök nyitóbeszédében hazánkat méltatta, amiért rendkívüli helyzetben hozott komoly döntést Magyarország. Mint ismert, eredetileg a 2021-es vizes vb rendezési jogát nyertük el, ám végül 2017-ben rendezik itt a világbajnokságot, miután beugrottunk a visszalépő Guadalajara helyére.

A FINA Büro döntése értelmében már jövőre, a Világkupa keretén belül bemutatkozik Budapesten az új szakág, az óriástoronyugrás. A tervek szerint ekkor mindent úgy építenek ki a Parlament szomszédságában, ahogy a következő évi világbajnokságon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.