Sport

Nagy erejű szél nehezíti a magyar hegymászók dolgát a K2-n

varga csaba, suhajda szilárd (Array)
varga csaba, suhajda szilárd (Array)

A világ második legmagasabb csúcsa meghódítására készülő magyar hegymászók, Varga Csaba és Suhajda Szilárd érték el idén először a 3-as tábort, ahol két éjszakát el is töltöttek. Ezzel lezárult az expedíció akklimatizációs szakasza.

Sikerrel teljesítették a tervet: július 14-én, kedden hajnalban indult az alaptáborból a két férfi, kétszer aludtak a mintegy 6700 méteren található 2-es táborban, majd továbbindultak a 7400 méteren álló 3-as táborba, ahol szintén két éjszakát töltöttek el.

“Mi voltunk az elsők idén a nyugati hegymászók közül, akik ott aludtunk a 3-as táborban. Úgy fújt a szél egész éjszaka, hogy majdnem elvitte az egész sátrat, aztán csúnya hóviharban jöttünk le” – mesélte Varga Csaba a Duna televízió Hazajáró turisztikai magazinműsorának Youtube-csatornáján közzétett videóban.

Fotó: Facebook

Július 19-én, vasárnap szerencsésen visszatértek az alaptáborba. Hétfői telefonos bejelentkezésükben elmondták: az egyébként is technikás mászást az időjárás viszontagságai nehezítették.

“A 3-as táborból karnyújtásnyira tűnt a 4-es tábor, ahonnan meg lehet kísérelni a csúcs megmászását, erre július 25. és 30. között kerülhet sor” – vélte Suhajda Szilárd.

Most pár nap pihenő vár rájuk, és ha az időjárás kedvezően alakul, elindulnak a Pakisztán területén található, 8611 méter magas K2-re, ahová magyar hegymászó még nem jutott fel. A környező hegyekben több baleset is történt. A magyar hegymászók fáradtak, de jól érzik magukat – hangzott el a telefoninterjúban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik