Sport

Beégtek az Öbölátúszás új szervezői

Öbölátúszás (Array)
Öbölátúszás (Array)

Már az éves rendes Öbölátúszás rajtja előtt botrányszaga volt az idei rendezvénynek, utána méginkább az van.

Jogi, szakmai és rendezési hiányosságokat vet fel Németh Zsolt az Öbölátúszás korábbi főszervezője és jogtulajdonosa, aki 1992 óta 20 alkalommal rendezte meg zökkenőmentesen a nyár egyik legnagyobb balatoni tömegsporteseményét.

 A jó időre és a 27-28 fokos meleg vízre való tekintettel meglehetősen sokan akartak vízbe szállni
Forrás: ilovebalaton.hu 

Történt, hogy ennyi esztendő után idén valamilyen okból az Ilovebalaton.hu Kft. kapta meg Füred és Tihany polgármesterétől a nyíltvízi úszóverseny rendezési jogát. A budapesti fiatalok, akik eddig még nem rendeztek ilyen eseményt, úgy harangozták be a hétvégét, hogy “idén sokkal jobb lesz az Öbölátúszás, mint valaha”. 

Hát, nem hogy nem lett jobb, ellenben sokaknak bosszúságot, kellemetlenséget okozott.

Németh állítja, már az Öbölátúszás névvel is gond van, mert az az ő jogtulajdonában áll, így az új szervezők azt mindvégig jogszerűtlenül használták. Ezért pert helyezett kilátásba az Öbölátúszás korábbi főszervezője.

Ettől még persze sokan akartak úszni, de az idén bevezetett kötelező orvosi vizsgálat –  a szervezők védelmében csupán egy vérnyomásmérésből és egy önbevallós kérdőívből állt – és az elektronikus időméréshez szükséges chip miatt több órát kell várakozni a tűző napon még azoknak is, akik előzetesen regisztráltak és fizettek. Egyetlen sorban állt mindenki, így szülők gyerekkel, mozgáskorlátozottak, sportolók és lelkes amatőrök ott sültek a napon több órán át, ahelyett, hogy a hűsítő Balatonban tempóztak volna. Többen meghátráltak és inkább hazamentek a füredi rajttól.

Az is érdekes, hogy szervezők az esemény márciusi sajtótájékoztatóján még úgy tervezték, az eddigi megszokottól épp ellenkezőleg, a rajt a tihanyi hajóállomás strandján, a cél pedig a balatonfüredi Marina Hotel előtt lesz… Az eddigi szervező, Németh Zsolt már akkor jelezte, hogy ez így nem lesz jó, az úszás irányát nem lehet csak úgy hipp-hopp megváltoztatni, mert az kifejezetten veszélyes. A Balatonon az uralkodó szél iránya észak–északnyugati, így ha az eddig megszokottakkal ellentétben visszafelé kell úszni, akkor az amatőr úszóknak “árral szemben” kell tempózniuk, ami sokkal fárasztóbb, ergo többen fogják feladni, kevesebb embernek lesz sikerélménye. Úgy látszik ezt legalább meghallották…

A szervezők amúgy közleményben kértek elnézést az indulóktól és az érdeklődőktől. Arra hivatkoztak, bár a tavalyhoz képest egyről hatra növelték az orvosok számát, megsokszorozták a regisztrációnál dolgozók számát is, mégsem bírtak a tavalyihoz képest négyszer annyi résztvevővel. 

Egy hozzászóló az esemény oldalán rém frappánsan összegezte véleményét: “Botrányos volt a szervezés! Nem a tavalyi létszámból kellett volna kiindulni, hiszen akkor többszöri halasztást követően kb. 21 fokos vízben került sor a versenyre. Hosszú évek óta részt veszek az öbölátúszásokon, de messze ez volt a legrosszabb szervezés.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik