Sport
szász emese (Array)

Két párbajtőrözőnk is a nyolcaddöntőbe jutott

Sport24
Sport24

2015. 07. 15. 16:34

Szász Emese és Imre Géza a legjobb 16 között folytathatja, a többi magyar induló kiesett.

A világranglistán éllovas Szász Emese, aki kiemeltként a keddi selejtezőben még nem vívott, elsőre könnyű ellenfelet kapott Danijela Ilic személyében. Nem is okozott neki gondot a szerb párbajtőröző legyőzése.

A második fordulóban simán nyert a francia Coraline Vitalis ellen. Az asszó elején még voltak gondok, de 3-3 után fokozatosan növelte előnyét, végül hat tussal győzött.

Ugyancsak bejutott a legjobb 32 közé Antal Edina. Ő a hongkongi Man Vaj Vivian Konggal mérkőzött, és gyakorlatilag végig vezetve négy tussal nyert. Ott azonban London olimpiai bajnoka már túl nagy falatnak bizonyult.

szász emese (Array)Fotó: MTI

A másik két magyar viszont kikapott szerdai első pástra lépése alkalmával. Révész Juliannát a csapatban kétszeres vb-bronzérmes olasz Mara Navarria, Budai Dorinát pedig a korábban olasz, tavalytól brazil színekben vívó, csapatban világbajnok, de egyéni vb-bronzzal is rendelkező Nathalie Moellhausen búcsúztatta.

A férfiaknál Boczkó Gábor kiemeltként csak szerdán kapcsolódott be a küzdelmekbe, ezért a venezuelai Francisco Limardo elleni asszója az első volt a világbajnokságon. Az első három perc szorosan alakult, a második végére azonban a magyar párbajtőröző három tusnyi előnyt szerzett, amit a második pihenő után még tovább is növelt, így a végére nem sok izgulnivalója maradt.

Imre Géza az idén csapatban Európa-bajnok svájci Peer Borskyval kiélezettebb asszót vívott, de a mérkőzés felétől végig nála volt az előny. Ellenfele egyszer sem tudott egyenlíteni, így nem forgott veszélyben a továbbjutás.

Rédli a szingapúri Samson Mun Hou Leevel került szembe és igencsak megdolgozott a sikerért. Ázsiai ellenfele a második szakasz elején 7-2-re vezetett ellene, innen kellett visszakapaszkodnia. Az egyenlítés még ugyanebben a három percben sikerült neki, a harmadik szakaszban pedig 10-10 után már megnyugtató előnyt szerzett, amivel el is döntötte a mérkőzést.

Somfai a 2011-ben világbajnok Paolo Pizzóval került szembe. Az utolsó harmad elejéig jól tartotta magát, a végén viszont az olasz volt pontosabb.

A főtábla második körének párosítását látva előzetesen éppen Imre dolga tűnt a legnehezebbnek, mivel a tavalyi vb-n egyéniben és csapatban is ezüstérmes dél-koreai Park Kjung Duval kellett megmérkőznie, míg Boczkóra például a világranglistán 102. Patrick Jörgensen várt.

Imre Géza (Array)

Fotó: MTI

A 40 éves Imre végig kiválóan tartotta magát, és az első három perc után 4-4, a másodikat követően pedig 7-7 volt az állás. Az utolsó szakaszban aztán az 1996-os olimpián harmadik helyezett magyar párbajtőröző nagyobb rutinja érvényesült, s nagyon szép találatokat adva végül 15-10-re győzött.

A rangsorban hatodik, az idei Eb-n bronzérmes Boczkót ugyanakkor alaposan meglepte dán riválisa, aki a meccs elejétől szépen használta ki, hogy ellenfele egyáltalán nem találja a ritmust, rendszeresen röviden szúr. A dán vívó így már 10-4-re is vezetett. A láthatóan nagyon ideges magyar párbajtőröző a bíróval is többször vitázott, ennek ellenére összeszedte magát, és egészen 9-10-ig csökkentette hátrányát, ekkor azonban két újabb hiba után ismét jelentősre nőtt a különbség, s Jörgensen végül 15-11-re győzni tudott.

Kikapott Rédli is. Az elmúlt éve egyéni Európa-bajnoka nem tudta feltartóztatni a világranglistán kilencedik, sokkal pontosabban vívó francia Ronan Gustin támadásait, így a különbség egyre nőtt, egészen hat találatig.

Eredmények, Vívó-világbajnokság, női és férfi párbajtőr

Nők:

64 között:
Szász Emese-Danijela Ilic (szerb) 15-6
Antal Edina-Man Vaj Vivian Kong (hongkongi) 15-11
Mara Navarria (olasz)-Révész Julianna 14-11
Nathalie Moellhausen (brazil)-Budai Dorina 15-10

32 között:
Szász-Coraline Vitalis (francia) 15-9
Jana Semjakina (ukrán)-Antal 15-10

Férfiak: 

64 között:
Boczkó Gábor-Francisco Limardo (venezuelai) 15-11
Imre Géza-Peer Borsky (svájci) 15-13
Rédli András-Samson Mun Hou Lee (szingapúri) 15-12
Paolo Pizzo (olasz)-Somfai Péter 15-12 

32 között:
Imre-Park Kjung Du (dél-koreai) 15-10
Ronan Gustin (francia)-Rédli 15-9
Patrick Jörgensen (dán)-Boczkó 15-11

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.