Sport

Visszatér Usain Bolt

Usain Bolt (Array)
Usain Bolt (Array)

A hatszoros olimpiai bajnok bejelentette, hogy hosszabb kihagyás után ismét futni fog, méghozzá 100 méteren a londoni Gyémánt Liga-versenyen.

A 100 és 200 méter jamaicai világcsúcstartója, Usain Bolt a mostani szezonban komoly nehézségekkel küzdött eddig, messze volt legjobb formájától, s az utóbbi időszakban sorra mondta le versenyeit. Nem indult a júniusi országos bajnokságon, illetve a múlt szombati párizsi és a csütörtöki lausanne-i viadalon sem vett részt.

Elmondása szerint azért is akar mindenképpen futni Londonban, mert szüksége van a versenyzésre az augusztusi pekingi világbajnokság előtt.

Fotó: Europress Fotóügynökség

London különleges hely a számomra, nagyon szeretek ott versenyezni, várom a viadalt” – mondta pénteken Bolt, aki 2012-ben 100-on, 200-on és 4×100-on is olimpiai bajnokságot nyert a brit fővárosban.

A hagyományos Sainsbury Anniversary Games keretében július 24-én és 25-én rendezik meg a Gyémánt Liga-versenyt, melynek első napján láthatják a nézők a férfi 100 métert.

Bolt idén mindössze öt viadalon indult, s 100-on nincs 10, 200-on pedig 20 másodpercen belüli ideje. Legnagyobb riválisai messze előtte járnak, így például az amerikai Justin Gatlin 9.74 másodperccel vezeti a 100-as, 19.57-tel pedig a 200-as listát, Bolt honfitársa, Asafa Powell pedig 9.81 másodperccel második a 100-as rangsorban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik