Sport

Álomfinálé férfi egyesben

Roger Federer (Array)
Roger Federer (Array)

Federer a vasárnapi döntőben a címvédő és világelső szerb Novak Djokoviccsal találkozik.

A hétszeres győztes Roger Federer a tizedik fináléjára készülhet a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, miután a pénteki második elődöntőben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Andy Murrayt.

A rendkívül színvonalas első szettben a 17-szeres Grand Slam-győztes svájci 6:5-ös vezetésnél vette el riválisa adogatását, majd a másodikban 5:4-nél fogadóként négy játszmalabdát is elpuskázott, ez a gém – melyben hétszer volt egyenlő az állás – 15 percig tartott. A 33 éves sztár 6:5-nél aztán már élt a lehetőséggel, és 1 óra 40 perc elteltével kétszettes előnyre tett szert.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A harmadik felvonásban is a végén jött a Federer-brék, az egész tornán mindössze egy szettet vesztett játékos 2 óra 9 perc után ünnepelhetett. A londoni GS-tornán vívott mind a tíz elődöntőjét megnyerte, s a verseny történetében ő lehet az első nyolcszoros férfi bajnok.

A 2011-es és 2014-es bajnok szerb sztár, Novak Djokovic a 21-edikként rangsorolt francia Richard Gasquet-t búcsúztatta 2 óra 25 perc alatt, és sorozatban harmadik fináléjára készülhet az All England Clubban. A két játékos 13-adszor találkozott, ebből Gasquet csak egyszer tudott nyerni.

Eredmény – Wimbledon, férfi egyes, elődöntő

R. Federer – A. Murray 7:5, 7:5, 6:4

N. Djokovic – R. Gasquet 7:6, 6:4, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik