Sport

Kemény csoportba került a Szolnok az Európa Kupában

stojan ivkovic (Array)
stojan ivkovic (Array)

Az előző szezonban magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj török, litván, orosz és görög ellenfelekkel száll szembe a férfi kosárlabda Európa Kupa 2015/16-os küzdelmeiben.

A kontinens második számú kupasorozatának csütörtöki, barcelonai sorsolásán kiderült, hogy a hatodik, utolsó kalapba került Tisza-partiak a török Besiktassal, a litván Vilniusszal, az orosz Szanktpetyerszburggal és Szaratovval, továbbá a görög PAOK Szalonikivel találkoznak az E csoportban.

Báder Márton csapatkapitány a helyszínről adott gyorselemzést az MTI-nek:

“A Besiktast és a szentpéterváriakat tavaly is megkaptuk, ők az első két kalapból jöttek mellénk, ez mindent elárul az erejükről. A PAOK szeretné visszaszerezni a régi fényét, otthon nagyon veszélyes csapat, a Vilnius a közelmúltban hét szezont húzott le az Euroligában, a Szaratov pedig – ahogy az orosz csapatok általában – szintén nehéz ellenfél.”

Fotó: MTI

A 34 éves center – aki még nem döntötte el, hogy folytatja-e pályafutását – kifejtette, ha nem is okvetlenül a legerősebb, de nagyon erős csoportba került a Szolnok, ám mivel az utolsó kalapba sorolták előzetesen, erre számítani lehetett.

“Nagy különbség, hogy már nem kell Debrecenbe mennünk a hazai meccsekre, hanem otthon fogadhatjuk az ellenfeleket” – tette hozzá Báder Márton.

A belga Charleroi, a Szaratov és a Szolnok annak köszönhetően lett a héten a 36 csapatos mezőny tagja, hogy az utolsó pillanatban visszalépett a lett Riga, a lengyel Zgorzelec és a litván Utena.

Amint Stojan Ivkovic szakmai igazgató szerdán az MTI-nek elmondta, az előző szezonnal ellentétben – amikor a hazai EK-mérkőzéseket a szigorú előírások miatt a debreceni Főnix Csarnokban rendezték – ezúttal a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnok adhat otthont a meccseknek.

 Fotó: MTI

A szolnokiak ősztől már biztosan nem indulhatnak sem az Adria Ligában – ahol három évet töltöttek – sem az Eurochallenge Kupában. A regionális balkáni versengésben az európai szövetség (FIBA Europe) határozata érelmében már csak jugoszláv utódállamok képviselői vehetnek részt, a kontinens harmadik számú sorozataként ismert Eurochallenge – melynek négyes döntőjébe az Olaj kétszer is bejutott – pedig megszűnt.

A FIBA Europe-nak az a törekvése, hogy hosszú távon saját hatáskörébe vonja a legjobb férfi klubokat felvonultató Euroligát, valamint az Európa Kupát, ezt a két sorozatot ugyanis az 1991-ben alakult és 16 ligát tömörítő ULEB szervezi.

Ami a magyar EK-múltat illeti, az Alba Fehérvár 2013/14-ben, a Szolnok pedig tavaly szerepelt a második vonalban. Előbbi együttes Veszprémben, utóbbi pedig Debrecenben rendezte hazai meccseit, és egyikük sem jutott tovább a csoportkörből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik