Sport

Nem érte felkészületlenül a veszprémi kézilabdaklubot az MKB döntése

mkb-mvm veszprém (Array)
mkb-mvm veszprém (Array)

Sem a veszprémi kézilabdázóknak, sem pedig a csapat szurkolóinak nem kell aggódniuk Fonyó Károly klubelnök szerint amiatt, hogy az egyik névadó szponzor, az MKB Bank hétfőn "hátrébb lépett", és a jövőben az utánpótlást segíti, a másik főszponzor, az MVM ugyanis növeli a támogatás összegét.

Fonyó a Telekom Sporthír Szolgálatnak kedden elmondta: nem érte felkészületlenül őket a pénzintézet bejelentése, mert már egy éve is tudták, hogy jelentős pénzügyi nehézségek miatt szanálás alá kerülhet.

Kiemelte: köszönettel tartoznak azoknak a döntéshozóknak, akik egy évtizeden át biztosították a csapatépítés lehetőségét, amelynek köszönhetően megőrizték a helyüket a hazai rangsor első helyén, és immár kétszer is a Bajnokok Ligája négyes döntőjének résztvevői lehettek.

Fotó: MTI

A klubelnök hangsúlyozta: két éve, amikor társ-főtámogatói szerződést írtak alá az MVM-mel, abban állapodtak meg, hogy az MKB Bank esetleges visszalépése után az új partner növeli a támogatásának összegét. Emellett további biztonságot ad, hogy az MVM-re mint névadó főtámogatóra a következő három esztendőben számíthatnak.

A csapat pénzügyi háttere tehát továbbra is szilárd, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt években fokozatosan növekedett a velünk együttműködő partnerek száma” – tette hozzá Fonyó, a mostantól MVM Veszprém néven szereplő klub elnöke.

Az MKB Bank 2005 óta volt névadó szponzora a Veszprémnek, amely azóta 23 trófeát nyert, az elmúlt szezonban pedig története során először bejutott a Bajnokok Ligája Final Four döntőjébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik