Sport

Fölényeskedve válaszolt a megsértett Deutsch

Deutsch-Tamas(960x640).jpg (Array)
Deutsch-Tamas(960x640).jpg (Array)

Természetesen nem maradt válasz nélkül Pásztory Dóra levele.

Amint arról már a hétfői nap folyamán írtunk, Szabó László lett a Magyar Paralimpiai Bizottság új elnöke. A bizottság alelnöke továbbra is Deutsch Tamás marad.

Erre reagált a korábbi kétszeres paralimpiai bajnok úszónő, Pásztory Dóra– írja a 444.hu

A korábbi sportoló nehezményezi, hogy az elnökség ellen nem volt bizalmi szavazás. Kifejtette még, hogy a 2024-es játékok megpályázásának kockázatai is vannak. Ilyen például a korrupció, a politika mérgező hatása, valamint az egyéni érdekek mentén érvényesülő hatalomgyakorlás.

Fotó: Neményi Márton

Pásztory leírta még, hogy a botrányok után a paralimpiai bizottságban esély lett volna arra, hogy megtisztuljon a szervezet, hogy elérjék: valóbana sportolók által alkalmas és támogatott vezetés irányítsa a szakmai munkát.

A kétszeres paralimpiai bajnok szerint csak bábucsere történt az elnöki pozícióban azzal, hogy Deutsch és társai folytathatják a munkát.

Természetesen nem kellett sokáig várni az alelnök válaszára sem.

Deutsch Tamás válasza Pásztory Dórának

Szeretettel és tisztelettel Pásztory Dórának.

Kedves Dóra,

Sporteredményeidet végtelenül tisztelve, idősebb és tapasztaltabb emberként mondom, hogy aki, mint Te, csak a bajt látja a hazájában, a sportközösségében, az itthoni dolgokban, az valójában saját magával nincsen kibékülve.
Te Londonból, 1720 kilométer távolságból, saját belső békétlenségedet másokra kivetítve kritizálsz. Ellenségeket gyártasz, miközben mi itthon barátokat és szövetségeseket keresünk a közös munkához. Ég és föld.
Szorítok, hogy megtaláld a belső harmóniád! Ha meglesz, csatlakozz a közös munkához, számítunk Rád!
Szeretettel:
dr. Deutsch Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik