Sport

Bukások tarkították a Tour második szakaszát

Andre Greipel (Array)
Andre Greipel (Array)

A német Andre Greipel nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny második, vasárnapi szakaszát, amelyen összetettben a svájci Fabian Cancellara állt az élre.

Az Utrecht és Zelande közötti 166 km-es etapon az okozott izgalmat, hogy az eső és a szél, illetve bukások miatt több csoportra szakadt a mezőny. A nagy esélyesek közül Alberto Contador és Chris Froome a 25 fős élbolyban volt, de a címvédő Vincenzo Nibali, valamint Nairo Quintana, illetve az összetettben élen álló Rohan Dennis a másodikban. Végül 1:27 perc volt az üldözők lemaradása a célban, így jelentős különbség alakult ki a favoritok között.


Andre Greipel bírta legjobban a hajrát
Fotó: Europress Fotóügynökség

A sprinterek közül Greipel mellett Mark Cavendish és a mezőnypontversenyt (zöld trikót) az elmúlt három évben megnyerő Peter Sagan is az élbolyban volt. Cavendish indította meg a hajrát, de Greipel és Sagan gyorsabbnak bizonyult nála, sőt még Cancellara is, aki az újabb harmadik helyéért kapott négy másodperces jóváírásnak köszönhetően állt élre összetettben három másodperccel megelőzve a szombati nyitóetapon második Tony Martint.

Hétfőn az Anvers és Huy közötti 159,5 km-es etap vár a mezőnyre.

Eredmény – Tour de France, 2. szakasz, Utrecht-Zelande, 166 km

1. Andre Greipel (német, Lotto) 3:29:03 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo) azonos idővel
3. Fabian Cancellara (svájci, Trek) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Cancellara 3:44:01 óra
2. Tony Martin (német, Etixx – Quick-Step) 3 mp hátrány
3. Tom Dumoulin (holland, Giant) 6 mp h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik