Sport

Több ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Risztov Éva (Array)
Risztov Éva (Array)

Több mint nyolcezren vágtak neki idén a 33. Balaton-átúszásnak.

Szombaton a révfülöpi rajtnál 8162-en regisztráltak az 5200 méteres távra, a cél a szokásoknak megfelelően Balatonbogláron volt. Az “úszósávot” a körülbelül 50 méterenként felvonuló hajók szolgáltatták, tulajdonosaiknál megpihenhettek a fáradt versenyzők, és szőlőcukorral, ivóvízzel frissíthették fel magukat.


A nőknél Risztov Éva volt a legjobb
Fotó: MTI

A szervezők azt mondták: a létszám elmaradt ugyan a tízezres álomhatártól – amelyet a verseny történetében eddig mindössze három alkalommal sikerült átlépni -, de így is elégedettek, mivel a tavalyinál több mint ezerrel többen jelentkeztek. Ennek egyik oka a remek időjárás, ugyanis nem kellett “mozgatni” a verseny időpontját, hanem az első kijelölt dátumon elrajtolhatott a mezőny.

A viadalon ezúttal is számos sportoló indult, többek között a férfi vízilabda-válogatott tagjai és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is teljesítette a távot. Az igazi “nagymenők”, azaz a hosszútávúszók is vízbe szálltak: a férfiaknál Papp Márk 1 óra 1 perces, a nőknél pedig az olimpiai bajnok Risztov Éva 1 óra 2 perces idővel volt a legjobb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik