Sport
Pásztory Dóra (Array)

„Deutsch Tamás nem alkalmas a parasport képviseletére”

A kétszeres paralimpiai bajnok Pásztory Dóra több dologban sem ért egyet a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnökével.

Mint ismert, július 6-án tartják az MPB tisztújító közgyűlését, melyen új elnököt és elnökségi tagokat választanak majd. A szervezetet jelenleg Deutsch Tamás alelnök vezeti, aki a júniusban lemondott Gömöri Zsolt helyett látja el az elnöki teendőket – a Napi Gazdaságnak úgy nyilatkozott, nem lesz a paralimpiai bizottság első embere.

A kétszeres paralimpiai bajnok Pásztory Dóra szerint tarthatatlan a jelenlegi helyzet, szerinte az elnök lemondása után az alelnök és az elnökség tagjai ellen is bizalmi szavazást kellett volna elrendelni. Ezt azzal indokolta, hogy nem Gömöri Zsolttal volt a probléma, hanem az általa vezetett és kiépített rendszerrel.

Pásztory abban egyetértett Deutsch Tamással, hogy aránytalanul kevés pénz jut a paralimpiai felkészülésre és hogy az ösztöndíjakra szánt keretösszeget is növelni kell. Azt ugyanakkor nem érti, hogy a paralimpiai bizottság alelnökeként, hogyan mondhat olyat, miszerint „nem kell a buta egyenlősdi a négyévenkénti olimpiai jutalmazásban”. Azt is megkérdőjelezte, hogy egy parasportoló sikere Deutsch szerint miért ér 30 százalékkal kevesebbet, mint egy ép sportoló esetében.

„Deutsch Tamás ugyanúgy nem alkalmas a parasport képviseletére, ahogy Gömöri Zsolt sem volt alkalmas rá” – írta a Magyar Narancsban Pásztory Dóra.

A teljes írás ide kattintva olvasható el.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.