Sport

2002 óta nem volt ilyen Wimbledonban

James Ward (Array)
James Ward (Array)

13 éve először van egynél több brit férfi teniszező a legjobb 32 között a tornán.

A hazai közönség előtt szereplő, harmadik helyen kiemelt Andy Murray három játszmában győzött a holland Robin Haase ellen a wimbledoni nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Utána James Ward is bejutott a harmadik körbe, így 2002 óta először van egynél több brit férfi teniszező a legjobb 32 között.


James Ward ünnepli a győzelmét
Fotó: Europress Fotóügynökség

Nem sokkal később egy másik kiemelt játékos, a második helyen rangsorolt Roger Federer is ütőt ragadott, ő az amerikai Sam Querrey-vel csapott össze, a tengerentúli játékos pedig megizzasztotta az első szettben a korábbi világelsőt. A folytatás már jóval simább volt, Federer a második és a harmadik szettben összesen veszített el annyi játékot, mint az elsőben (négyet).

A nőknél az ötödikként rangsorolt dán Caroline Wozniacki is a 32 közé jutott a cseh Denisa Allertova elleni kétszettes győzelemmel. A címvédő és másodikként rangsorolt cseh Petra Kvitova két sima szettben győzött a japán Kurumi Nara ellen.

Eredmények – Wimbledon, 2. forduló

férfiak:
Federer (svájci, 2.)-Querrey (amerikai) 6:4, 6:2, 6:2      
Simon (francia, 12.)-Kavcic (szlovén) 6:1, 6:1, 6:7 (5-7), 6:1    
Pospisil (kanadai)-Fognini (olasz, 30.) 6:3, 6:4, 1:6, 6:3
Ward (brit)-Vesely (cseh) 6:2, 7:6 (7-4), 3:6, 6:3   
Murray (brit, 3.)-Haase (holland) 6:1, 6:1, 6:4
Bautista (spanyol, 20.)-Paire (francia) 2:6, 4:6, 6:3, 6:3, 6:3
Groth (ausztrál)-Duckworth (ausztrál) 7:5, 6:4, 7:6 (8-6)

nők:
Kvitova (cseh, 2.)-Kurumi (japán) 6:2, 6:0    
A. Radwanska (lengyel, 13.)-Tomljanovic (horvát) 6:0, 6:2
Dellacqua (ausztrál)-Szvitolina (ukrán, 17.) 7:6 (7-3), 6:3  
Lisicki (német, 18.)-McHale (amerikai) 2:6, 7:5, 6:1
Keys (amerikai, 21.)-Kulicskova (orosz) 6:4, 7:6 (7-3) 
Wozniacki (dán, 5.)-Allertova (cseh) 6:1, 7:6 (8-6)
Rybarikova (szlovák)-Makarova (orosz, 8.) 6:2, 7:5  
Kerber (német, 10.)-Pavljucsenkova (orosz) 7:5, 6:2
Bacsinszky (svájci, 15.)-Espinosa (spanyol) 6:2, 6:1
Muguruza (spanyol, 20.) – Lucic-Baroni (horvát) 6:3, 4:6, 6:2
Govorcova (fehérorosz)-Cornet (francia, 25.) 7:6 (8-6), 2:6, 6:1    
Giorgi (olasz, 31.)-Arruabarrena Vecino (spanyol) 6:0, 7:6 (7-5)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik