Sport

Két körre volt a futamgyőzelemtől Michelisz

michelisz norbert (Array)
michelisz norbert (Array)

A második futamon a második helyen végzett a Franciaországban megrendezett FIA Túraautó-világbajnokságon Michelisz Norbert.

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar pilóta a délelőtti első futamon a hatodik helyen ért célba, a másodikon viszont közel állt a győzelemhez is.

Michelisz Norbert a második sorból, a harmadik helyről vághatott neki a második futamnak. A sérült autók közül az angol Rob Huffét nem sikerült megjavítani, de a másik ladás Nicky Catsburgott volt rajtrácson.

Az első rajtkockából induló marokkói Bennani elidegeskedte a rajtot, korábban indult el, de ez szerencsére nem zavarta meg Micheliszt, aki szenzációsan rajtolt. A második helyről induló holland Jaap van Lagen nem bírta fölvenni a tempót, előbb Monteiro előzte meg, majd bedarálták a mögötte érkező Citroenek.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A marokkói rajtját rögtön vizsgálni kezdték, és természetesen szabálytalanak nyilvánított a felügyelő testület és box utca áthajtásra büntették. Így Michelisz Norbert átvette a vezetést.

Időközben a hazaiak kedvence túl szűken vette a sikánt, nekiütközött a gumibálának, amit a Citroen nem tolerált, ő sem tudta folytatni a versenyt.

A hatodik kör megkezdése után a célegyenes végi kanyarban López utolérte a második helyen autózó portugált, majd egy laza mozdulattal kiforgatta, így Monteiro autója annyira sérült, hogy feladni kényszerült a versenyt. Viszont ezzel egy időben helyet hagyott csapattársának, a kínai Ma Csing Huanak, aki feljött Michelisz mögé a második helyre.

A 12. körig tudta tartani a kínai a tavalyi világbajnokot, aki megelőzte és üldözőbe vette Micheliszt és két körrel a vége előtt sikerült megelőznie – adta hírül a Zengő Motorsport. 

Videó – Így értékelt Michelisz 

Ideiglenes végeredmény – WTCC, Franciaország, 2. futam

1. López
2. Michelisz
3. Ma
4. Muller
5. Tarquini
6. Valente

López és Monteiro ütközését a felügyelők vizsgálni fogják a futam után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik