Sport

„A MOB törvénytelenül működött”

Borkai Zsolt (Array)
Borkai Zsolt (Array)

Török Ferenc lemondásra szólította fel Borkai Zsolt elnököt.

A Kúria felülvizsgálati eljárásban megerősítette a korábban első- és másodfokon hozott ítéleteket Török Ferenc Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ellen indított perében – írja csütörtöki számában a Népszabadság az öttusázó olimpiai bajnok ügyvéd tájékoztatására hivatkozva.

Török Ferenc szerint a Kúria szerdai döntése azt jelenti, hogy “az utóbbi 3 évben a MOB törvénytelenül működött”. Borkai Zsoltot, a MOB elnökét lemondásra szólította fel.

A sportember azzal fordult a bírósághoz, hogy semmisítse meg a MOB 2012. február 26-i közgyűlési határozatait, mert a tanácskozás összehívása, lefolytatása, az alapszabály módosítása és az új tisztségviselők választása szabálytalan volt. Török Ferenc úgy vélte, a Kúria döntése nyomán össze kell hívni a régi közgyűlés tagjait, és a régi alapszabály alapján újra meg kell tartani a tanácskozást, hogy helyreállítható legyen a törvényes állapot.

A Népszabadság megkeresésére a MOB úgy reagált: addig nem fejtik ki álláspontjukat, amíg az írásos indoklást meg nem kapják.

Frissítés: a MOB közleményben reagált, a szervezet visszautasítja, hogy törvénytelenül működött volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik