Sport

Natasa Kovacevic és négy magyar az All Star-gálán

A szerb kosárlabdázó, Natasa Kovacevic lábát amputálni kellett a 2013-as busztragédiát követően, de szombaton, az Európa-bajnokság All Star-gáláján ismét parkettre léphet.

Talán a legnagyobb figyelemmel kísért sajtókonferenciák egyike volt a hétfői a kosárlabdázás történetében, amelyen Natasa Kovacevic is részt vett. A győri Audi Arénában a hallgatóság feszülten és némán itta a fiatal lány minden szavát, amikor arról mesélt, milyen volt Győrben játszani mielőtt az egész életét megváltoztató „baleset” megtörtént vele. Igazi érzelmi hullámvasútra ült a hallgatóság, egyrészt a visszatérése miatti öröm, másrészt a kontrasztos drámai emlékek miatt, hiszen elképzelni is szörnyű egy ilyen balesetet.

A 21 éves szerb játékos elmondta, óriási megtiszteltetésnek veszi, amiért az All Star-gálán szerepelhet. „Ez nem csak én miattam lesz, hanem azokért is, akik szintén ott ültek velem két esztendeje a buszon… Ezt sosem szabad elfelejteni” – fejtette ki Tapodi Péter klubigazgatóra és Fűzy Ákos vezetőedzőre külön is kitérő kosaras.

Kovacevic a hivatalos Facebook-oldalán is hangot adott, mennyire várja már a szombati All Star-gálát.

Today we started our first preparations for the Legends Game! Such an honor! #EuroBasket #Women2015

Posted by Natasa Kovacevic on 2015. június 22.

 

Kovacevic hamarosan új fejezetet írna életébe, amelyre inspiráló utazásként tekint. „Azon emberek előtt is elismerésünkkel szeretnénk adózni a gálán, akik a mindennapi problémák ellenére sem adják fel, még akkor sem, ha nehéz idők járnak. Emellett mindannyiunk számára nagyszerű lehetőség, hogy mindig van lehetőség tiszta lappal kezdeni” – mondta.

FIBA Europe főtitkára, Kamil Novak szerint Natasa igazi példakép lehet mindenki számára, egy érték, aki 18 hónap alatt úrrá tudott lenni a nehézségeken. Hozzátette, Kovacevic mellett a világ minden pontjáról érkező volt játékosok és edzők lépnek pályára. Natasa a 7-es számú mezt viselve mindkét csapat színeiben pályára lép majd pályára, míg magyar részről Kiss Lenke, Béres Tímea, Balogh Judit, és Károlyi Andrea kapott meghívást.

Női kosár-Eb, negyeddöntők, a szerdai játéknap programja és az AllStar-csapatok:

All Star-gála fehér csapat: Irina Szumnyikova, Ticha Penicheiro, Lea Hakala, Andre Sauret, Svetlana Dragusin, Harun Erdenay, Amaya Valdemoro, Julie Page, Dejan Bodiroga, Adrian Voinescu, Edgars Sneps, Jose Antonio Montero, Katarzyna Dydek, Kiss Lenke, Béres Tímea, Asterios Zois, Eleonora Rangelova, Kamil Novak, Arvidas Sabonis és Radoslav Nesterovic. Csapatkapitány: Carmen Tocala.
All Star-gála kék csapat: Hana Horakova, Elisa Aguilar, Balogh Judit, Ilona Korsztyin, Károlyi Andrea, Kicki Johansson, Aleksander Volkov, Jurgita Streimikyte, Georgi Glushkov, Danira Nakic-Bilic, Dejan Tomasevic, Turgay Demirel, Arzu Ozyigit, Jorge Garbajosa, Emmeline N’Dongue-Jouanin, Jiri Zidek és Horian Paun. Csapatkapitány: Natalia Hejkova.

A szerdai program:

18.00: Törökország–Szerbia (Tv: Sport1)

20.30: Litvánia–Fehéroroszország (Tv: Sport1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik