Sport

Veréb István ötödik lett Bakuban

veréb istván (Array)
veréb istván (Array)

A csütörtökön szőnyegre lépett négy magyar szabadfogású birkózó közül a 86 kilósok között ötödikként végző Veréb István szerepelt a legjobban a bakui Európa Játékokon.

A két éve, Budapesten világbajnoki bronzérmes Veréb svájci és lett rivális legyőzésével jutott a negyeddöntőbe, ahol viszont simán, 8-1-re kikapott Pjotr Janulovtól. Mivel a moldovai birkózó a legjobb négy között is nyert és döntőbe jutott, így Veréb a vigaszágon folytathatta szereplését.

 Fotó: MTI/EPA

A Haladás 27 éves versenyzője fehérorosz vetélytárs felülmúlása után küzdhetett meg a bronzéremért a grúz Szandro Aminasvilivel. Az első menetben Veréb bizonyult jobbnak, kétszer is kitolta a küzdőtérről ellenfelét, így kétpontos előnyre tett szert. A második három percben viszont újítani tudott a grúz, előbb egy mögékerüléssel egyenlített, majd kitolással vezetést szerzett. Veréb az utolsó fél percben mindent megpróbált, de riválisa kivédte az akciókat, így megőrizte előnyét a meccs végéig.
    
A 61 kilogrammos Molnár József már az első, nyolcaddöntős meccsét elvesztette, míg a nehézsúlyú Ligeti Dániel két győzelem után a negyeddöntőben maradt alul. Mivel egyikük legyőzője sem jutott döntőbe, így kiestek. A 70 kilós Gulyás Zsombor egy sikert követően szintén a negyeddöntőben szenvedett vereséget, de ő vigaszágra került, azonban ott szoros küzdelemben ismét kikapott egy azeri birkózótól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik