Sport
Zachár Attila (Array)

Igazi ügyeskedő akarja kitúrni Deutsch Tamást

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2015. 06. 18. 17:00

Gömöri Zsolt paralimpiai elnök keddi lemondását követően sem csillapodnak a kedélyek az MPB körül. Az elnök már lemondott. Most az alelnökön a sor. Ha az eddigi elnök "rosszfiú" volt, akkor milyen jelzővel illetné azt, aki az alelnök pocíziójára pályázik?

Gömöri Zsolt kedd délelőtt feladta és lemondott a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki posztjáról. Az elnököt és a teljes elnökséget másfél hónapja távozásra felszólító “ellenzék” ezt úgy értékelte, Gömöri korábbi szándékával ellentétben azért mondott le hamarabb, mert így a pénteken 15 órától esedékes közgyűlésen csak a korábban lemondó Felügyelő Bizottságot kell újraválasztani. Úgy gondolják az ideiglenesen helyére lépő alelnök, Deutsch Tamás csak időt akar nyerni, mondván, egy új időpontban kitűzött közgyűlésen nyugodtabb légkörben lehetne elnököt választani, az elnökség meg maradhatna a helyén.

Koller Sándor (Array)Koller Sándor kerekes székes szakosztályvezető, elnökjelölt és Zachár Attila erőemelő szakágvezető, alelnökjelölt
Forrás: youtube.com

Az ellenzék sokkal radikálisabb forgatókönyvet szeretne. Ők kihasználnák azt, hogy ha a tagság többsége megszavazza, úgy a pénteki közgyűlés az alapszabály szerint akár azonnal átalakulhat tisztújító közgyűléssé. Koller Sándor, a Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke, a küldöttek egyike, a nepszava.hu-nak elárulta, valóban indul az elnöki pozícióért, mert a parasportolók felkérték rá. Sőt, már alelnök jelöltje is van.

Nem személyes ambíciók miatt döntöttem a jelöltetés mellett, hanem mert a sportolók felkértek erre a szerepre. Három napig vívódtam, hogy elvállaljam-e. Nem légből kapott ez a döntés, kész tervekkel rendelkezünk. Zachár Attila lenne az alelnök és már további leendő elnökségi tagok jelezték, hogy szívesen dolgoznának a paralimpiai sport ügyéért. Mi viszont úgy készülünk, hogy már a mostani közgyűlés átalakul tisztújító közgyűléssé. Igenis meg kell tartani a bizalmi szavazást, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, a kormány és a szponzorok is megnyugodhassanak” – fogalmazott Koller Sándor elnökjelölt.  

De ki ez a Zachár Attila, és mi köze a parasporthoz? Az egyelőre még csak önjelölt alelnök azért feszít címeres pólóban, mert a parasportolók erőemelő szakágának vezetője. Személye azonban legkevésbé ettől érdekes. A másfél hónapja húzódó parasport-ügyben Gömöri Zsolt elnök lemondását követelő sportolók zászlóvivője az a Sas Sándor erőemelő, aki a pekingi paralimpián hetedik lett, míg Londonban értékelhető gyakorlata híján, eredmény nélkül zárt. Furcsa egybeesés, hogy Sas Sándor kívülálló számára is jól érzékelhetően az alelnökjelölté váló, ezzel Deutsch Tamás helyére pályázó Zachár Attila “szócsöve”.

 

Zachár üzletember. Szűkebb pátriájában, Ladánybenén arról vált nevezetessé, hogy független polgármester-jelöltként, a választók megtévesztéséért a helyi választási bizottság elmarasztalta. Kampányában úgy tett, mintha a Fidesz színeiben indulna. ( Mellesleg ugyanezt elkövette Sas Sándor is, aki képviselőjelölt volt.)

Zachár Attila és Sas Sándor élete máshol is összefonódik. Zachár annak a XXII. Század Klub Kft.-nek a tulajdonosa, amely Erzsébetváros hathatós támogatásával a Kazinczy u. 36.  szám alatt jelentős bérleti kedvezménnyel jutott önkormányzati üzlethelyiséghez. Ezt gyorsan kiadta a Pro Protection Bt.-nek. Érdekes módon utóbbiban ő és Sas kültagként tulajdonos (Golobár József beltag és ügyvezető).

A lényeg a tulajdoni viszonyok mellett a tevékenységben rejlik, ugyanis információnk szerint jelentős, értsd nyolc számjegyű uniós támogatásból Club 22 Bar and Restaurant néven itt hoztak létre „kerekes székes találkozóhelyet” – ezért kapták az önkormányzati kedvezmény és az uniós támogatást -, amely amellett, hogy tökéletesen akadálymentesített, persze bárkit kiszolgál. A Társaság azonban nem tett maradéktalanul eleget a Kulturális megállapodásban foglalt vállalásoknak, ezért Erzsébetváros Önkormányzata nevében Dr. Borsy János Mátyás ügyvéd társasági jogi és cégjogi szakjogász tavaly november 27.-én küldött levelében megállapította a bérlő szerződésszegését.

 

Emlékeztetőül: Gömöri Zsolt MPB-elnök elleni egyik súlyos vádpont az volt, hogy két kollégájával luxusnyaraláson vett részt Mexikóban. Mint utóbb kiderült, nem is az MPB, hanem az International Parallympic Committee pénzén, a novemberben Magyarországon megrendezendő Erőemelő Európa-bajnokság miatt, a nemzetközi szervezet előírása szerinti tanulmányúton voltak az épp ott zajló erőemelő világbajnokságon. A Gömöri, MPB-elnökség vs. Zachár-Sas „gazdasági társulás” kapcsán ez lehet a kapcsolódási, illetve az egyik érdek, ellenérdekpont.

Az már csak hab a tortán, hogy kiderült, a legutóbbi hatpontos, az “ellenzék” részéről szerkesztőségünkbe juttatott nyilatkozatot – az MPB-ügyeket kiteregető levélhalmazt a titokzatos és névtelenségbe rejtőző paraügyek@gmail.com címről küldözgették a magyar média számára -, amelyen többek között Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok neve is ott virít, az úszónő nem írta alá. Sőt, utóbb kikérte magának, hogy a nevével visszaélnek.

Pásztory többek közt ezt írta honlapunknak: “Szeretnélek tájékoztatni Titeket, hogy semmilyen nyílt levelet nem írtam alá, senki nem kérdezte meg Tőlem, hogy adom-e a nevemet az alábbi pontokhoz. A levél tartalmával többé-kevésbé egyetértek, a sajtó tudatos hergelését és manipulációját viszont mélyen elítélem és károsnak tartom.”

Ok, tényleg tetűség parasportpénzből rendezni hárommilliós maszek lakáshitelt. Tényleg gáz a bármilyen büdzséből kapott bő tizenhétmilliós paralimpiai prémium, Tényleg rezeg a léc a négyszázsokezer forintos fizetés és a szponzori támogatásokból lecsípett tíz százalék alatt.”  De eztán döntse el mindenki maga maga, ki, milyen szándékból és mennyire tiszta lelkiismerettel keresi a pozíciót a Magyar Paralimpiai Bizottságban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.