Sport

Európa Játékok: Dudás mindenkit meglepett

dudás miklós (Array)
dudás miklós (Array)

Dudás Miklós, az olimpiai hatodik kajakos talán még magának is meglepetést okozot azzal, hogy olyan neves ellenfeleket utasított maga mögé, mint a londoni olimpiai bajnok Ed McKeever K1-200-on.

A kajakos Dudás Miklós meglepetésre aranyérmet szerzett 200 méteren az Európa Játékok keddi versenynapján. Ez volt a magyar küldöttség hatodik elsősége Bakuban, kajak-kenuban pedig az ötödik.

Dudás mindjárt a magyar idő szerint déltől kezdődő 200-as döntők első versenyszámában, a férfi K-1-ben érdekelt volt. Olyan magabiztos teljesítménnyel rukkolt ki, hogy kétség sem férhetett a győzelméhez, a remek rajtot követően közel fél hajóhossz előnnyel érkezett a célba. Mivel olimpiai bajnokot is megelőzött, sikere a versenyt tekintve bomba-, magyar szempontból pedig kellemes meglepetés.   

Dudás Miklós rendkívül gyors volt
Fotó: MTI

A nők hasonló számában Kozák Danuta – aki korábban a négyes tagjaként és egyesben is aranyérmet nyert 500 méteren Bakuban – a gyenge kezdés után felküzdötte magát, és végül harmadik lett a lengyel Marta Walczykiewicz és az orosz Natalja Podolszkaja mögött.

Ugyancsak bronzéremnek örülhetett a Tótka Sándor, Molnár Péter duó, amely a kajakpárosok fináléjában nagyon szoros küzdelem után ért harmadikként a célba a szerbek és a németek mögött.

Az 5000 méteres versenyek során még egy érem jutott a magyaroknak, a kajakos Csay Renáta ugyanis harmadikként zárt.

A legrövidebb távon szerepelt többi magyar egység közül a világbajnoki címvédő Kárász Anna, Vad Ninetta kettős (K-2) negyedik, Hajdu Jonatán (C-1) pedig kilencedik lett.

A magyar kajakosok és kenusok öt arannyal és öt bronzzal zárták az Európa Játékokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik