Sport

Nők is nézhetnek röpimeccset Iránban

röplabda (Array)
röplabda (Array)

Igaz, egyelőre még csak korlátozott számban.

Korlátozott számban ugyan, de a hónap végétől nők is nézhetik a 2015-ös röplabda világkupa mérkőzéseit Iránban – közölte kedden egy magas rangú kormánytisztviselő. A nők az 1979-es iráni iszlám forradalom óta nem lehetnek jelen férfi csapatok mérkőzéseinél a közel-keleti országban.

A korlátozás lazítása egyelőre csak a játékosok női családtagjaira vonatkozik.

Sáhindokt Molaverdi, az iráni nő- és családügyi kormányhivatal alelnöke elmondta, a kormány reméli, hogy nem kerül összetűzésbe a keményvonalas politikusokkal a lépés miatt. Az intézkedést ellenzők közül néhányan ugyanis azzal fenyegetőztek, hogy tiltakozást szítanak annak érdekében, hogy megakadályozzák a nők részvételét a június 19-i teheráni amerikai-iráni röplabdamérkőzésen.

A reformista politikus közölte, hogy nemsokára más sportágak mérkőzéseire is beengedik a nőket, így a röplabdán kívül a kosárlabda-, a kézilabda- és a teniszmérkőzésekre is. Továbbra sem vehetnek azonban részt nők a labdarúgó, az úszó és a birkózó sporteseményeken.

„Ha ez a gyakorlatban megismétlődik pár alkalommal, akkor az aggodalmak teljesen eltűnnek, és bebizonyosodik, hogy nincs semmi kivetnivaló abban, ha nők sportmeccseket néznek” – indokolta a tilalom lazítását Molaverdi. A múlt héten kísérletképpen már beengedtek néhány női nézőt egy férfi kosárlabdameccsre. Az eset egyelőre nem váltott ki széles körű visszhangot, de a keményvonalasok közül bírálták néhányan.

A nők az 1979-es iszlám forradalom óta nem vehetnek részt férfi sporteseményeken. A magas rangú vallási vezetők ezt azzal indokolják, hogy a férfi sportolók gyakran olyan ruhát viselnek, amely többet mutat meg a kelleténél, és a szurkolók olykor trágár szavakat kiáltoznak. Molaverdi szerint viszont a játékosok családjainak jelenlétében éppen hogy visszafogottabban viselkednének a férfi nézők.

A nemzetközi közösség érdeklődése akkor irányult a nőket érintő tilalomra, amikor egy iráni bíróság egy év börtönre ítélt egy brit-iráni kettős állampolgárságú nőt azért, mert Teheránban be akart jutni egy férfi röplabdamérkőzésre. Ügyvédje arról számolt be, hogy a 25 éves nőt a rendszer elleni propaganda terjesztésében találták bűnösnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik