Sport

Magyar sikerektől volt hangos Bulgária

kungfu-csapat(960x640).jpg (Array)
kungfu-csapat(960x640).jpg (Array)

Kungfusaink kitettek magukért az Európa-bajnokságon és az eddigi legjobb magyar eredményt érték el.


Az Eb-t megjárt magyar csapat

Küzdősportos magyar sikerekből szerencsére eddig sem volt hiány és úgy fest, hogy egy újabb sportágra lesz érdemes odafigyelni a továbbiakban. Ez nem más, mint a vusu – közismertebb nevén a kungfu -, melynek Európa-bajnokságán a mieink várakozáson felül teljesítettek.

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a vusu Eb-t a bulgáriai Stara Zagorában, május 17-én kezdődtek a küzdelmek. Népes magyar különítmény kelt útra, összesen húsz versenyző és nyolc edző tette tiszteletét a tradicionális kungfu európai versenyén, taolu (formagyakorlat) és qingda (küzdelem) kategóriában is indult honfitársunk. Sőt, a Magyar Tradícionális Kungfu és Wushu Szakszövetség főtitkára, Varga István személyében a bírók között is képviseltettük magunkat.

A vusu Magyarországon

A sportág a hetvenes évek végétől van jelen hazánkban, az első összefogó szervezeti egység 1983-ban alakult a Magyar Karate Szövetségen belül, majd 13 évvel később létrejött a Magyar Kungfu Szakszövetség is. 2006-ig ugyanakkor csak passzív tagja volt a szervezet az európai és a nemzetközi szövetségnek, azaz fizették a tagsági díjat, de a versenyeken nem vettek részt.

Az első torna melyen indult a magyar csapat a 2006-os, olaszországi Európa-bajnokság volt.

Hazánkban 14 főbb stílusa van a sportágnak, melyeket két nagy részre lehet osztani, a már említett talou-ra, azaz formagyakorlatra és a küzdelemre – utóbbi minden stílus velejárója. Mintegy 300-400 első osztályú magyar versenyzőt tart számon a szövetség, többségben vannak azok, akik formagyakorlatokat mutatnak be.

Modern vusuban harminc-ötven fő verseng.

Ami az Eb-kvalifikációt illeti, elsőre talán kacifántosnak tűnhet a dolog. A honi szövetség által rendezett országos bajnokságból volt két forduló, ennek az összesített eredményéből alakult ki a Magyar Bajnokság mezőnye – a kettő nem ugyanaz. Aki utóbbin megszerezte a kategóriája első helyét, az képviselhette a magyar színeket az Európa-bajnokságon.

Az Eb-n színvonalas mezőny jött össze, így az elért eredmények még inkább megsüvegelendőek: a mieink a feszített tempó ellenére is három arany- (Benedek Márk, Bordás Éva és Nagy Máté), három ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek, ezzel teljesítménnyel pedig joggal vívták ki a helyüket az európai élmezőnyben. Ráadásul az idei volt a kontinenstornák történetének eddigi legjobb magyar szereplése.

A következő tradicionális Európa-bajnokságot 2017-ben Grúzia rendezi. A sportág fejlődését elnézve ne legyünk meglepve, ha a magyarok akkor is hallatni fognak magukról.

A magyarok eredményei az Eb-n

Küzdelmi kategóriában:
•   Nagy Máté, Mezőtúri Wing Chun Kung Fu Harcművészeti SE: I. helyezett
•    Benedek Márk, Kisalföldi Shaolin Kung-Fu SE: I. helyezett
•    Horváth Bianka, Kisalföldi Shaolin Kung-Fu SE: II. helyezett
•    Pintér Bálint, Metex05 Controll Sportegyesület: II. helyezett
•    Kóger Sára, Pécs, Metex05 Controll Sportegyesület: III. helyezett
•    Huszár Dominik, Mosonmagyaróvári Shaolin Kungfu Egyesület: III. helyezett
•    Tóth Árpád, Spirit Harcművészeti Szabadidősport és Kulturális Egyesület: III. helyezett
•    Tóth Gábor, Spirit Harcművészeti Szabadidősport és Kulturális Egyesület: III. helyezett
•    Hangay Péter, Metex05 Controll Sportegyesület: III. helyezett
•    Simon Boglárka, Golden Tiger’s Kung Fu Club Sport Egyesület: III. helyezett
•    Molnár Sándor, Törökbálinti Shaolin Kung Fu Egyesület: III. helyezett
•    Hangay Krisztián, Metex05 Controll Sportegyesület: VI. helyezett

Formagyakolat kategóriában:
•    Bordás Éva, a VSK Harcművészeti és Szabadidősport Sportegyesület elnöke: I. helyezett, III. helyezett
•    Cao Gao Jie, VSK Harcművészeti és Szabadidősport Sportegyesület: III. helyezett
•    Fábián Dorina, Törökbálinti Shaolin Kung Fu Egyesület: IV. helyezett, V. helyezett
•    Kósa Panna, Törökbálinti Shaolin Kung Fu Egyesület: IV. helyezett, V. helyezett
•    Mudri Csenge, Spirit Harcművészeti Szabadidősport és Kulturális Egyesület: V. helyezett, V. helyezett, VI. helyezett
•    Bódi András Norbert, Törökbálinti Shaolin Kung Fu Egyesület: V. helyezett, VI. helyezett
•    Tóth Gábor, Spirit Harcművészeti Szabadidősport és Kulturális Egyesület: IV. helyezett, V. helyezett, VII. helyezett
•    Telegdy Ákos, Törökbálinti Shaolin Kung Fu Egyesület: VI. helyezett, X. helyezett
•    Lenner Tamás, Pelso Kung-Fu Sportegyesület: VII. helyezett, VIII. helyezett
•    Tóth Árpád, Spirit Harcművészeti Szabadidősport és Kulturális Egyesület: IV. helyezett, VI. helyezett és VII. helyezett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik