Sport

Nőknek szóló vitorlásversenyt hirdetett a sztárfodrász

kékharisnya (Array)
kékharisnya (Array)

Hagyományteremtő szándékkal vízisport-versenyt indít útjára Zsidró Tamás. A sztárfodrász a hazai hobby-vitorlázó hölgyeket hívja versenyre. Az I. Kékharisnya Regatta versenyzői július 11-én szállnak vízre Balatonföldváron, és az ugyanide befutókat, illetve az érdeklődőket rengeteg program is várja majd.

„Tavaly nyáron a Balatonon vitorlázva figyeltem meg, hogy tízből nyolc hajón a hölgyek aktívabbak” – mondta Zsidró Tamás, a vitorlásverseny eredettörténetét. „Egy vitorláson, ha két fő a legénység, az rendszerint egy pár. És a szerepmegosztás úgy működött, hogy a férfi hátul állt a kormánynál és dirigált, a nő pedig rángatta-vonta a köteleket, húzta a vitorlát, csörlőzött” – ad képet a tapasztalatairól a sztárfodrász.

Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy ha ezek a hölgyek ilyen jól megállják a helyüket, akkor biztosan képesek ellátni a kapitányi feladatokat is. „Kell tehát szervezni egy olyan amatőr vitorlásversenyt, ahol kizárólag nők indulhatnak. Rögtön a nevét is kitaláltam: ha a férfiaké – na jó, zömmel a férfiaké – a kékszalag vitorlásverseny, akkor a hölgyeké lesz a Kékharisnya Regatta.”

„Azoknak a hölgyeknek szerettem volna egy versenyt szervezni, akiket hobby-szabadidő sportként érdekel a vitorlázás, de még nem tudták kipróbálni magukat egy igazi megmérettetésen” – tette hozzá a mesterfodrász.

Persze a férfiakat sem zárják ki teljesen. Minden hajón lehet egy, de azért hibapont jár. Viszont ezt kompenzálhatják a hölgyek különböző plusz pontok megszerzésével. „Ha például egyforma a lányok ruhája egy hajón, ha menet közben átöltöznek, azért mind további pont jár” – mondja Zsidró.

Földváron a hölgyeknek, akiknek a szél belekapott a frizurájukba, megcsinálják a haját ott helyben, akinek csörlőzés közben letört a körme, annak körmös szakemberek nyújtanak azonnali segítséget. Minden a nőkről szól. Ez a missziója ennek a rendezvénynek – árulta el a főszervező.

„Zsidró Tamás kiváló ötletét, a Kékharisnya Regatta női vitorlásversenyt, mely teljesen egybeesik Szövetségünk törekvéseivel, a szabadidősport fejlesztésével, maximálisan támogatjuk, és szívesen segítünk a megvalósításban” – ezt már Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport menedzsere közölte.

Elmondta, általános igazság, hogy a férfiak többen űzik ezt a sportágat, mint a nők. Ennek oka lehet a történelmi hagyomány, miszerint a hajózást, amelyből a vitorlás sport kifejlődött, évszázadokon, évezredeken át szinte kizárólag férfiak művelték. A Nemzetközi és Magyar Vitorlás Szövetségnek egyre fontosabbak a női vitorlázók. Ma az olimpián szerepelő 10 hajóosztály közül 4 kizárólag női kategória valamint az egyik vegyes páros.

Megtudtuk azt is, hogy nagy hangsúlyt fektet a Szövetség a magyar vitorlás utánpótlás színvonalas és versenyképes képzésére is, a Vitorlás Suli programon keresztül, ahol már egyre több lányt is oktatnak magas szinten.

A verseny a bevételéből jótékony célra is adakozik. A sztárfodrász szintén a vitorlázás során ismerte meg azokat a hölgyeket, akik egy mellrákalapítványnak dolgoznak. Így ezt a szervezetet, a Mellrákinfó Egyesületet támogatja majd a Kékharisnya Regatta.

Július 11-én futnak ki a hajók a balatonföldvári kikötőből, Tihany és Füred érintésével térnek majd vissza. A vízi megmérettetésen túl tucatnyi program is várja majd a versenyzőket, amihez a nagyközönség is csatlakozhat majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik