Sport

Hiába várták Gömörit a meghallgatáson

gomori-zsolt(650x433).jpg (Array)
gomori-zsolt(650x433).jpg (Array)

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének tucatnyi sportoló tett volna fel kérdéseket.

A paralimpiai bizottság vezetőivel kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, például vezetőinek indokolatlan utazásaival.

Gömöri Zsolt a vissza nem térítendő támogatást – amelyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség – törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Azt mondta: annak ellenére döntött így, hogy szerinte jogszerűen vette fel a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.

Az MPB elnöke egy hete cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, és közölte: a “hecckampánnyal” kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének és a sportállamtitkárságnak is. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

 Fotó: MTI

Gömöri ma Deutsch Tamással egyetemben hivatalos volt egy eseményre, ahol a testület tagjai és parasportolók sokasága szeretett volna beszélni velük. Egyikük sem érkezett meg a helyszínre, levélben mondták le a megjelenést – írja a Blikk.

“Amikor Magyarország a 2024-es olimpia megrendezésére akar jelentkezni, akkor nem engedhető meg, hogy ilyen korrupciós ügyek lengjék be a sportéletet” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, a kulturális bizottság szocialista alelnöke.

Hozzátette, az egész sportvilág becsületét veszélyezteti, ha ilyen vezetők ülhetnek a helyükön, mert arcul köpik a versenyzőket, a támogatókat és az egész közvéleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik