Sport
nagy lászló, nikola karabatic (Array)

A hajrára kifulladt és elbukta a BL-döntőt a Veszprém

Sport24
Sport24

2015. 05. 31. 17:47

Ötgólos vereséget szenvedett a magyar csapata Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában a Barcelonától.

Tavaly is találkozott a két csapat Kölnben, a zárónapon, de akkor a harmadik hely volt a tét, és a katalánok vitatható körülmények között nyertek 26-25-re. Kieséses rendszerben, illetve helyosztókon eddig kivétel nélkül a spanyolok bizonyultak jobbnak.

A Final Four 2010 óta íródó történetében egészen mostanáig csak német és spanyol csapatok jutottak a döntőbe, ezt a sorozatot szakította meg a Kiel szombati legyőzésével a Veszprém.

Alilovic ott folytatta, ahol az elődöntőben abbahagyta: bravúros védéssel kezdte a döntőt, majd a gólkirályjelölt Ilic meglőtte a Veszprém történelmi, 400. gólját a Barcelona ellen. Az első öt perc kőkemény védekezése után elkezdtek potyogni a gólok, ebben inkább a katalánok jeleskedtek, két eladott labda után 4-2-re megléptek a 8. percben.

A Veszprém az ex-barcelonás Nagy révén tartotta a lépést. Következett egy “ideges” szakasz, Nagyot, Morrost és Terzicet is kiállították.

 Fotó: MTI

Ebből 7-5-ös vezetéssel jött ki a Barcelona, és a bizonytalan támadások miatt időt kért a magyar bajnok. Ilic mértani pontosságú bombája kevés volt, mert változatlanul remekül zárt a spanyol fal. A katalánok jól mozgatták meg a veszprémi védőket, és a balszélső Sigurdsson sokszor sikerült ziccerbe hozni.

A 21. percben 9-6 volt az állás, amikor jó védekezésből két indításgólt lőtt a Veszprém. Az öröm azonban csak átmeneti volt, ugyanis a szünet előtti hajrában parádézott a Barcelona, és négygólos előnyre tett szert. 

A fordulást követően Nöddesbót a cserepadról állították ki, ám az emberelőnyben nem sikerült csökkentenie a hátrányt a bakonyiaknak. Sőt, Sulicot is kiküldték a szigorú román bírók. Míg Saric ziccereket fogott, a másik kapuban Mikler nem sokszor találkozott a labdával. A 36. percben 17-12-re vezetett a Barcelona, ekkor jöttek a veszprémi cserék.

Gördülékenyebb lett a magyar bajnok játéka, és a 43. percben 19-17-et mutatott az eredményjelző. Nagy ebben a szakaszban is igazi vezér volt, Alilovic pedig sorra védte a lövéseket. Újabb emberelőnyben lehetett volna csökkenteni a különbséget, ám a játékvezetők sorozatban háromszor elvették a labdát a támadó Veszprémtől. Hatalmas fütty fogadta az ítéleteket.

 Fotó: MTI

Minden erejét mozgósította a magyar együttes, amely az utolsó tíz percet 22-18-as hátrányból kezdte. A fáradtság azonban kiütközött, és a hajrában már nem volt esély a feltámadásra.

Ezzel együtt a Veszprém parádésan szerepelt az idényben, és minden dicséretet megérdemel. Sikerült megnyernie a magyar szuperkupát, később pedig a regionális SEHA Ligát, a Magyar Kupát és a magyar bajnokságot, így négy trófeát is begyűjtött a BL-ezüstérem mellett.  

Eredmények – Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, Final Four, döntő:

Barcelona-MKB-MVM Veszprém 28-23 (14-10)

2. FÉLIDŐ

56-60. PERC: Újabb két percig emberelőnyben játszhatunk, Sulic pedig lerohanásból eredményes (25-21). Amint kiegészültek Voddesmo lő gyors egymásutánban két gólt (27-21). Lékainak is van már gólja a BL-döntőben, két perccel a vége előtt 27-22 az állás. Sulic után Tomás is gólt lő, a végeredmény 28-23, a Barcelona nyerte a Bajnokok Ligája 2015-ös kiírását.

51-55. PERC: Sigurdsson ismét eredményes, Zeitzet pedig leültetik a padra a bírók, ez lehet elúszott… (23-18). Saric újabb elképesztő bravúrja tényleg megpecsételte a Veszprém sorsát. Főleg, hogy Karabatic meglövi a 24. katalán találato (24-18). Ortega időt kért, Nagy pedig jobbal szerzett gólt (24-19). Emberelőnybe kerültünk, de Tomást ez sem zavarta a góllövésben (25-19). Öt perccel a vége előtt öt góllal vezet a Barca (25-20).

46-50. PERC: Elképesztő. A Veszprém háromszor is egy gólra zárkózhatott volna, erre kétszer elvették a labdát tőlünk, egyzer pedig eladták a fiúk. Sigurdsson találatával 20-17 áll az eredményjelzőn. Ilicnek nem megy, most a kapufa fogott ki rajta. Schuchnak kiosztanak kettő percet, a megítélt hetest pedig Sigurdsson vágja be (21-17). Ilic emberhátrányban veri át a barcelonai kapust (21-18). Gurbindo azonnal reagált (22-18). 

41-45. PERC: Karabatic lövését védi a nem rég Miklert váltó Alilovic, a franciát ápolni kell. Már csak kettő a különbség Nagy hetedik gólja nyomán (19-17)! Chema harcol ki egy kiállítást, erőre kapott a Veszprém! Nagy ellen fújnak belemenést…

36-40. PERC: Nagy ziccert ront – neki sem jöhet össze mindent -, Karabatic pedig értékesíti ziccerét a másik oldalon (17-12). Nilsson szépít a hatos vonalról (17-13). Gurbindo spanyol, Gulyás magyar részről volt eredményes (18-14). Sajnos nagyon gyenge a kapusteljesítmény nálunk, Raul Entrerios használta most ki ezt (19-14). Ilic értékesítette az első hétméterest a meccsen (19-15). Hosszú idő után jövünk fel háromra, Iváncsik csavart lövésének köszönhetően (19-16).

31-35. PERC: Karabatic lövését védi Mikler, majd reklamálásért kiállítanak egy barcelonait a cserepadról. Nagyé az első gól a második játékrészben, de emberhátrányban is be tud találni a Barca (15-11). Már mi vagyunk hátrányban, Sulicnak kell leülnie. Kis szerencével már öt a katalánok fórja (16-11). Nagy akaszt ismét hatalmas gólt az ellenfél ketrecébe (16-12). 

A Kiel vezérszurkolója is velünk van!

Matthias, a Kiel vezrszurkolja is velnk van :)

Posted by MKB Veszprém KC on 2015. május 31.


1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Sarmiento jegyzi a 11. katalán gólt (11-9). Ilic távoli próbálkozását Saric üti ki. Karabatic lökete pattan be Miklerről (12-9). Nő a különbség a csapatok között, Karabatic ismét kipóhálózta a felső sarkot (13-9). Nilsson is feliratkozik a göllővők közé, nagyon kellett (13-10). Mikler közben bemutatta első védését a Final Fourban. Időt kérnek a spanyolok 43 másodperccel a szünet előtt. Karabatic oldotta meg egyedül, 14-10 oda. Ilic gyenge kísérletével ér véget az első játékrész.

21-25. PERC: Terzic nem talál kaput átlövésből, Sigurdsson pedig a szélről dob a hálóba (9-6). Kapust cserél a magyar csapat: Alilovic le, Mikler be. Nagy húzza vissza a játékszert a rövidbe, kettőre zárkózik a Veszprém (9-7). Gyönyörű magyar ellenakció, Marguc a gólszerző (9-8)! Noddesbo pörget a gólvonal mögé Mikler mellett, majd Nagy találatával zárkózik a Veszprém (10-9).

16-20. PERC: Ismét teljes létszámban mindkét gárda, Carlos Ortega pedig időt kért. Passzív jelzésnél lőtt elképesztően nagy gólt Ilics (7-6). Két hatalmas kapusbravúra, majd lerohanásból betalálnak a gránatvörös-kékek (8-6).

Franciák is szurkolnak a helyszínen a Veszprémnek!

Ha mindenki gy fog szurkolni, ahogy ez a hrom francia (!) bartunk fog Nantes-bl, akkor nem lesz gond!!! Hajr Veszprm!

Posted by MKB Veszprém KC on 2015. május 31.


11-15. PERC:
Nagy László kap kétperces kiállítást. Él is vele a Barcelona, megint kettővel mennek a katalánok (6-4). Sulic kapott remek bejátszást, de a kapufát trafálta telibe. Kiegészültünk és rögtön kiküldik Viran Morros a sporik, így mi játszhatunk emberelőnyben. Azonnal szépít a Veszprém (6-5), de 5 az 5 ellen folytatódik a játék. 7-5-tel fordulnak a csapatok a félidő második felére.

6-10. PERC: Raul Entrerio csapta be a Veszprém kapusát (2-2). Sigurdsson lő pazar gólt a szélről, először az előny a spanyoloknál (3-2). Víctor Tomás találatára Nagy válaszol (4-3). Kis szerencsével jutott el a laszti Tomásnak, aki nem hibázott helyzetben (5-3). Nagy találta meg a helyet és szerezte meg második gólját (5-4). Kontrát fújnak it is ott is a román játékvezetők, letelt az első tíz perc.

1-5. PERC: Alilovic kezd nálunk a kapuban. Az első lövés Nagy László nevéhez fűződik, de blokkolják. Sulic kapta az első sárga lapot, Alilovic pedig bravúrral védi Sorendo ziccerét. 2 perc 45 másodperc elteltével törik meg a gólcsend: Ilics lőtte át a barcelonai falat (0-1). Sokáig nem vezettünk, Karabatic egyenlít (1-1). Nagy szerzett tökéletesen labdát, majd szolgálta ki Marguct, aki a rövidbe bombázott (1-2).

A meccs kezdete előtt pár perccel ez a helyzet Veszprémben:

Ekzben Veszprmben!

Posted by MKB Veszprém KC on 2015. május 31.


Előzetes: 
Tavaly a Veszprém és a Barcelona a harmadik helyért csapott össze a 20 ezer férő helyes kölni Lanxess Arénában, és a katalánok vitatható körülmények között nyertek 26-25-re.

A két együttes a nemzetközi porondon eddig 15-ször találkozott, 10-szer nyert a Barcelona, 4-szer a Veszprém, és született egy döntetlen is. A következő veszprémi találat lesz a 400. a rivális ellen. Ami érdekesség, hogy kieséses rendszerben, illetve helyosztókon kivétel nélkül a spanyol gárda bizonyult jobbnak.

A Final Four 2010 óta íródó történetében egészen mostanáig csak német és spanyol csapatok jutottak be a döntőbe, ezt a sorozatot szakította meg a Kiel szombati legyőzésével a Veszprém.

A nemzetek rangsorában a németek vezetnek 15 elsőséggel, őket érhetik be most a spanyolok (14). A szovjeteknek öt, a jugoszlávoknak és a keletnémeteknek négy-négy győzelmük van. A magyarok közül eddig csak a Bp. Honvéd nyert ebben a kupában, még 1982-ben. A fővárosi gárda 1966-ban döntős volt, akárcsak a Veszprém 2002-ben és most.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.