Sport

Federer saját magát is legyőzte a Roland Garroson

Roger Federer (Array)
Roger Federer (Array)

Voltak hullámvölgyek a játékában, de így is bejutott a harmadik fordulóba. Marija Sarapova simán vette a második akadályt.

Roger Federer nagyszerűen kezdett a Marcel Granollers elleni mérkőzésen a francia nyílt teniszbajnokság második körében, mindössze 24 perc alatt nyerte meg az első szettet, kétszer is elvette ellenfele adogatását. Amilyen szépen indult számára a találkozó, olyan nehézzé vált a második játékrészben, amikor is tőle szokatlanul szétszórttá vált a játéka, spanyol ellenfele egy ízben brékelni is tudta.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Federer szívósságára jellemző, hogy ugyan nem ment neki olyan jól a tenisz, így is rövidítésre tudta menteni a játszmát, melynek végén ismét ő örülhetett, így összesítésben már 2-0-ra vezetett. A harmadik játékrész kezdetén ismét elveszítette az adogatójátékát, ám ő két brékkel vágott vissza, így végül 108 perc játék után kvalifikálta magát a harmadik körbe.

Honfitársa, Stan Wawrinka is készülhet a következő körre, ő a szerb Dusan Lajovicot verte nagy csatában.

A hölgyek mezőnyében a címvédő Marija Sarapova a szintén orosz Vitalija Gyacsenko mellett megfázással is küzdött, ám mindez nem okozott neki gondot, 6-3, 6-1-re nyert és jutott tovább.

A harmadik helyen kiemelt, tavaly döntős román Simona Halep nagy meglepetésre már a második fordulóban kiesett

Eredmények – Roland Garros, 2. forduló (a 32 közé jutásért)

férfiak:
Federer (svájci, 2.)-Granollers (spanyol) 6:2, 7:6 (7-1), 6:3   
Wawrinka (svájci, 8.)-Lajovic (szerb) 6:3, 6:4, 5:7, 6:3
Simon (francia, 12.)-Klizan (szlovák) 7:5, 6:2, 6:3
Johnson (amerikai)-Sztahovszkij (ukrán) 2:6, 6:3, 7:6 (7-5), 7:6 (8-6)
Nisikori (japán, 5.)-Bellucci (brazil) 7:5, 6:4, 6:4
Becker (német)-Verdasco (spanyol, 32.) 6:4, 0:6, 1:6, 7:5, 10:8
Dzumhur (bosnyák)-Bagdatisz (ciprusi) 6:4, 6:3, 4:6, 6:2
Gabasvili (orosz)-Monaco (argentin) 6:3, 6:4, 6:2
Tsonga (francia 14.)-Sela (izraeli) 6:4, 6:1, 6:1
Rosol (cseh)-Bautista (spanyol, 19.) 6:4, 6:2, 6:2
Cuevas (uruguayi, 21.)-Thiem (osztrák) 7:6 (9-7), 7:5, 6:7 (5-7), 7:5
Mahut (francia)-Gulbis (lett, 24.) 6:3, 3:6, 7:5, 6:3
Paire (francia)-Fognini (olasz, 28.) 6:1, 6:3, 7:5
Berdych (cseh, 4.)-Stepanek (cseh) 6:3, 6:7 (7-9), 6:3, 6:3
Monfils (francia, 13.)-Schwartzman (argentin) 4:6, 6:4, 4:6, 6:2, 6:3
    
nők:
Sarapova (orosz, 2.)-Gyacsenko (orosz) 6:3, 6:1              
Safarova (cseh, 13.)-Kurumi (japán) 6:2, 6:0
Lisicki (német, 20.)-Gavrilova (orosz) 6:1-nél Gavrilova feladta
Stosur (ausztrál, 26.)-Hesse (francia) 6:0, 6:1
Beck (német)-Kania (lengyel) 6:2, 6:2
Lucic-Baroni (horvát)-Halep (román, 3.) 7:5, 6:1
Cornet (francia, 29.)-Dulgheru (román) 6:2, 7:5
Vekic (horvát)-Jovanovski (szerb) 6:4, 6:3 
Kerber (német, 11.)-Tomljanovic (ausztrál) 6:3, 6:2 
Ivanovic (szerb, 7.)-Doi (japán) 3:6, 6:3, 6:4
Suárez Navarro (spanyol, 8.)-Razzano (francia) 6:3, 1:0-nál Razzano feladta
Makarova (orosz, 9.)-Pereira (brazil) 6:2, 5:7, 6:3
Szvitolina (ukrán, 19.)-Putyinceva (kazah) 1:6, 7:5, 9:7
Muguruza Blanco (spanyol, 21.)-Giorgi (olasz) 6:1, 6:4
Pennetta (olasz, 28.)-Rybarikova (szlovák) 6:2, 6:0
Vesznyina (orosz)-Hercog (szlovén) 2:6, 6:1, 6:3 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik