Sport

Fél évszázad után újra bajnok a Szolnok

szolnoki dózsa közgép (Array)
szolnoki dózsa közgép (Array)

A Szolnok nyerte az aranyérmet a férfi vízilabda ob I-ben, mivel a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte az OSC-t.

A múlt keddi, első mérkőzésen a Szolnok hazai környezetben 13-9-re nyert, majd a pénteki, második összecsapáson idegenben még biztosabban, 12-5-re győzött, így komoly esélye nyílt arra, hogy hétfőn véget vessen az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozatnak.

Ezzel együtt nem kezdett jól a hazai csapat, az első negyedben az OSC-nek akadt több gólszerzési lehetősége, igaz, csak az egyikkel tudott élni. Josep Kayes szerzett vezetést a vendégeknek (0-1), de aztán a többi esély kihasználatlanul maradt, miközben Vámos Márton egyenlített (1-1).

A második szakasz elején Bátori Bence nagyszerű passza után Hegedűs Gábor húzta be a labdát a szolnoki kapuba (1-2), majd Drasko Brguljan, aztán megint Hegedűs lőtt távolról gólt (1-4). A Bajnokok Ligája hatos döntőjében is érdekelt szolnokiak pontatlanul támadtak, a befejezéseknél pedig nem voltak elég határozottak.

Fotó: MTI

Hirtelen változott azonban a helyzet, előbb Tóth Mártonnak sikerült faragni a hátrányon (2-4), majd Madaras Norbert is betalált a fővárosiak kapujába (3-4), így megint szoros lett az állás. Ezután Salamon Ferenc szabaddobásból (3-5), majd Tóth szintén távolról volt eredményes (4-5), végül pedig Zivko Gocic egyenlített (5-5).

A nagyszünet után Varga Dénes távoli pontos lövésével először vezetett a Szolnok (6-5), aztán Vámos növelte a hazaiak előnyét (7-5). Az OSC támadásban nagyon visszaesett, 1-4 után csak egy gólt lőtt, miközben hatot kapott. Nagy Viktor a szolnoki kapuban egyre magabiztosabbá vált, a távoli lövéseket eredményesen hárította.

Az OSC fontos pillanatokban hagyott kihasználatlanul emberelőnyös helyzeteket, míg a Szolnok a mérkőzés háromnegyedéig ötből hármat gólra váltott.

Az utolsó negyedben Madaras megúszásból szerzett gólt (8-5), majd emberelőnyben szépen kijátszott akció lezárásaként Varga Dénes húzta a labdát a kapuba (9-5), ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés és egyben a sorozat is. Kayes emberelőnyből csökkentette az OSC hátrányát (9-6), de Varga Dénes egy újabb távoli bombával visszaállította a négygólos különbséget (10-6), aztán Milan Aleksic lőtt nagy, Tóth pedig szemfüles gólt (12-6).

Fotó: MTI

Az OSC-ből még Gór-Nagy Miklós volt eredményes (12-7), a végeredményt pedig a négy gólig jutó Tóth Márton állította be (13-7).

A Szolnok veretlenül nyerte az alapszakaszt és minden mérkőzésén győzött a rájátszásban.

A mostani a hetedik elsőségük, korábban 1954-ben, 1957-ben, 1958-ban, 1959-ben, 1961-ben és 1964-ben győztek.

Eredmény – E.ON férfibajnokság, döntő, harmadik mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-Közgép VSC – A Híd-OSC-Újbuda 13-7 (1-1, 4-4, 2-0, 6-2)
a góldobók:
Tóth M. 4, Varga Dé. 3, Vámos 2, Madaras 2, Gocic 1, Aleksic 1, illetve Hegedűs 2, Kayes 2, Brguljan 1, Salamon 1, Gór-Nagy 1 

A párharc végeredménye: 3-0 a Szolnok javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik