Sport
Karasz-Anna-Vad-Ninetta(960x640)(1).jpg (Array)

Kajak-kenu: kitettek magukért a magyarok Portugáliában

A magyar küldöttség két aranyérmet szerzett szombaton, az első döntős napon a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világkupaversenyen.

A kajakos Kárász Annán nem látszott, hogy kisebb betegséggel küszködik, hiszen előbb második lett K-1 500 méteren Fazekas-Zur Krisztina előtt és az új-zélandi Lisa Carrington mögött, majd Vad Ninettával megnyerte a párost ezen a távon. Utóbbi számban Szilágyi Anett és Simán Fanni kettőse hetedikként ért célba – a viadal honlapja alapján.

A férfiaknál a kajakos Tótka Sándor, Molnár Péter duó szállította az aranyérmet 200 méteren, ugyanitt a Balaska Márk, Dudás Miklós páros ötödik lett.

A kenusoknál a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila – aki saját elmondása szerint edzésként, gyakorlásként fogja fel ezt a vk-t – a negyedik helyet szerezte meg 1000 méteren, míg a fiatal Hajdu Jonatán a hetedik, Nagy Péter pedig nyolcadik lett 200 méteren.

A 2013-as Európa-bajnokság helyszínén, Montemor-o-Velhóban az idei vk-sorozat első versenye zajlik, 18 fős csapat képviseli a magyar színeket.

A további döntőket a vasárnapi zárónapon rendezik.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tűzoltók: Szopat minket a kormány

Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.