Sport

Súlyos vereséget mért az OSC-re a Szolnok

A hazai kupagyőztes, bajnoki alapszakasz-első Szolnoknak már csak egy siker hiányzik ahhoz, hogy megszerezze az aranyérmet a férfi vízilabda ob I 2014/15-ös idényében.

Villámrajtot vett a vendégegyüttes, amely az olimpiai és világbajnok csapatkapitány, Varga Dániel, majd a vb-aranyérmes Vámos Márton góljaival elhúzott (0-2, 1-3). Utánuk a kétszeres ötkarikás és vb-győztes Madaras Norbert két emberelőnyös találatával 5-2-es vezetésre tett szert a Szolnok a második negyed elején.

A játékrész közepén az ifjabbik Varga, a szintén olimpiai és világbajnok Dénes a center pozíciójából lőtt látványos gólt, majd ugyanő volt másodszor és harmadszor is eredményes, előbb közelről, majd a játékrész hajrájában távolról is betalálva, tovább gyarapítva az OSC gondjait (2-8).

 Fotó: Europress fotóügynökség

A nagyszünetet követően, a harmadik negyed elején eldőlt a csata: a házigazdák megannyi próbálkozásból sem tudták bevenni a vendégek kapuját, míg a szolnokiaktól – újabb duplázóként – a szerb Stefan Mitrovic lőtt akcióból, majd emberelőnyből is a hálóba, 2-10-re módosítva az állást. Büntetőből szépített ugyan az OSC, Salamon Ferenc második góljára azonban a szintén ötméteresből, összességében pedig már negyedszer eredményes Varga Dénes válaszolt (3-11). 

A befejező negyedben, amely 4-11-ről indult, Varga Dániel is belépett az “ismétlők” közé (4-12). A vendéglátók részéről a világbajnok Decker Ádám még duplázott ugyan (5-12), de érdemben ez nem változtatott a tényen: a vendégcsapat súlyos vereséget mért riválisára, és a bajnoki címet is megszerezheti a döntő harmadik mérkőzésén, amelyet hétfő este, 19 órától játszanak Szolnokon.

Eredmény – E.ON férfibajnokság, döntő, második mérkőzés:

A Híd-OSC-Újbuda – Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 5-12 (2-4, 0-4, 2-3, 1-1)
a góldobók: Salamon, Decker 2-2, Gór-Nagy 1, illetve Varga Dénes 4, Vámos, Madaras, Mitrovic, Varga Dániel 2-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik