Sport

Büntetésük csökkentését kérte a két kokainozó kajakos

dombvári bence, csipes tamara (Array)
dombvári bence, csipes tamara (Array)

Csipes Tamara és Dombvári Bence is fellebbezést nyújtott be pénteken a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez, amelynek fegyelmi bizottság hétfőn, első fokon tíz hónapra eltiltotta őket.

A fellebbviteli bizottság nagy valószínűséggel jövő pénteken ül össze, s hozza meg a – sportfegyelmi eljárás szempontjából – végleges határozatot. 

A Honvéd két versenyzőjének eltiltása a szövetség versenyein való részvételre vonatkozik, azaz mindketten tréningezhetnek és edzőtáborozhatnak, de nem indulhatnak az idei válogatókon, így nem lesz esélyük bekerülni az augusztusi, milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra utazó csapatba sem. Mivel azonban a riói kvóták a nemzeteknek szólnak, jövő tavaszi visszatérés esetén mindkét kajakos kiharcolhatja az olimpiai indulást.

 Fotó: MTI

Az MKKSZ elnöksége kedden határozatban rögzítette, hogy “a két korábbi válogatott versenyzőnek az őket foglalkoztató szakosztállyal együttműködve biztosítani kell a lehetőséget, hogy sporttevékenységüket a versenyektől való eltiltás alatt is folytathassák”.

A pozitív drogteszt – felkészülési időszakban – nem minősül doppingvétségnek, ezzel együtt a két sportolót kizárták a válogatottból és megvonták tőlük a juttatásokat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is úgy döntött, hogy felfüggeszti a kajakosok mindennemű anyagi támogatását.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte a Blikk-kel, hogy a két kajakos ügyében bűnügyi osztálya eljárást folytat kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.

A 25 éves, ötszörös világbajnok Csipes Tamara 2011-ben az év sportolónője volt, a 22 esztendős Dombvári Bence pedig nyert már ezüst- és bronzérmet is vb-n, ma nyilatkoztak először.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik