Sport

Hokidráma New Yorkban

New York Rangers (Array)
New York Rangers (Array)

A hosszabbításban dőlt el a Rangers és a Washington Capitals párharcának hetedik mérkőzése.

Nagyon izgalmas párharc kerekedett ki a New York Rangers és a Washington Capitals főcsoport-elődöntőjéből az észak-amerikai jégkorong-bajnokságban (NHL). A mérkőzések egytől-egyig szorosak voltak, mindig csak egy-egy gól döntött egyik vagy másik csapat javára, a Rangers ráadásul 1-3-as hátrányból harcolta ki magának azt a jogot, hogy hazai pályán megválthassa a jegyét a főcsoportdöntőbe.

A magyar idő szerint csütörtök hajnali, New York-i meccsen is nagyot kellett küzdeniük a Parkőröknek. A vendég Washington szerzett vezetést a találkozó első harmadában, a remek szezont futó Alekszandr Ovecskin vette be a hazai kaput, erre azonban érkezett a válasz a második játékrész elején.


Két kupacban örültek a lefújás után a Rangers játékosai
Fotó: Europress Fotóügynökség

A két kapus, Henrik Lundqvist és Braden Holtby ismét szenzációs napot fogott ki, a játékosok egyszerűen nem tudtak túljárni az eszükön a folytatásban, így jöhetett a hosszabbítás. Már bő 11 perce tartott a ráadás, amikor a támadóharmadon belül hozott el egy bulit a Rangers, a távoli lövés még elakadt a blokkban, ám Derek Stepan jókor volt jó helyen és a vert helyzetben lévő Holtby felett a hálóba lőtt, továbbjuttatva ezzel a Rangerst.

A New Yorkra az elődöntőben a Tampa Bay Lightning vár. Nyugaton a Chicago Blackhawks az Anaheim Ducksszal találkozik.

Eredmény – NHL-rájátszás, főcsoport-elődöntő, 7. mérkőzés

New York Rangers – Washington Capitals 2-1 (0-1, 1-0, 0-0, 1-0) – hosszabbításban
A párharcot a New York nyerte 4-3-ra.

Videó – A mindent eldöntő mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik