Sport

Parádés meccsen került előnybe az UVSE-Centrál

uvse-centrál (Array)
uvse-centrál (Array)

A női vízilabda ob I döntőjének első felvonását a UVSE-Centrál büntetőkkel húzta be.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első összecsapását hétfő este rendezték. Az UVSE Szűcs Gabriella révén került előnybe, de az első játékrész végül 1-1-el ért véget. A következő felvonásban a hazaiak hirtelen két gólt is dobtak, majd Kisteleki révén már 4-2-t mutatott az eredményjelző.

A nagyszünet után Miskolczi Kitti találatával (6-4) a Szentes még versenyben tartotta magát, ám Sikter Diánának köszönhetően az UVSE háromgólos előnnyel vágott neki a negyedik negyednek.

 Fotó: MTI

Itt azonban borult az eddigi menet, a vendégek felzárkóztak és Bujka Barbara révén 14 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlítettek.

Jöhettek a büntetők, az UVSE-ben Kuna Szonja hibázott az első körben, ezt az előnyt pedig Győri Eszter válthatta volna az ötödik párban győzelemre, de hibázott. A büntetőket egészen a harmadik ötös kör második párjáig lőtték, az utolsónál Kövér-Kiss Réka hibázott, vagyis büntetők után a hazaiak ünnepelhettek.
   
A párharc második mérkőzésére csütörtökre kerül sor.

Eredmény – női ob I, döntő, első mérkőzés

UVSE-Centrál – Hungerit Szentes 18-17 (1-1, 3-1, 3-2, 2-5, 9-8) – büntetők után
gólszerzők: Szücs 4, Keszthelyi 2, Tóth I. 1, Kisteleki H. 1, Sikter 1, illetve Kövér-Kiss 3, Bujka 3, Gémes 2, Miskolczi 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik