Sport

Döntöttek a kokainozó kajakosok ügyében

csipes tamara (csipes tamara)
csipes tamara (csipes tamara)

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) fegyelmi bizottsága első fokon 10 hónap eltiltással sújtotta a kajakos Csipes Tamarát és Dombvári Bencét, akiknek drogtesztje pozitív eredményt hozott.

Fábry György, az fb elnöke a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, hogy megállapításuk szerint a két sportoló “szándékos fegyelmi vétséget” követett el. Hozzátette: a határozat indoklása szerint ugyan mindketten elismerték és megbánták fegyelmi vétségüket, a fegyelmi tanács úgy ítélte meg, hogy súlyos fegyelmi vétséget követtek el.

Fábry György a határozat további részleteit nem kívánta nyilvánosságra hozni annak jogerőre emelkedéséig. Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésre 15 napjuk van az érintetteknek.Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésre 15 napjuk van az érintetteknek.

A határozat azt mondja ki, hogy a két kajakost a “szövetség versenyein való részvételtől” tiltották el, azaz saját költségükön tréningezhetnek és edzőtáborozhatnak.

Fotó: MTI

Az MKKSZ múlt hétfőn jelentette be, hogy fegyelmi eljárást indít a két kajakossal szemben, miután a Magyar Antidopping Csoport hivatalosan tájékoztatta a szövetséget arról, hogy a sportolók szervezetében kokain nyomaira bukkantak. A szövetség szakmai igazgatója a kerettagsággal együtt járó juttatásokat is megvonta az érintett sportolóktól, valamint nem jelölte őket a júniusi bakui Európa Játékokra.
   
Múlt kedden a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is úgy döntött: azonnali hatállyal felfüggeszti a kajakosok mindennemű anyagi támogatását.

A hétfői tájékoztatón jelen volt Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára, Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője, Csabai Edvin, az MKKSZ szakmai igazgatója és Baráth Etele, a szövetség elnöke is. Utóbbi röviden úgy nyilatkozott, hogy keddre rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze, amelyen téma lesz, hogy “a két, egyszer megtévedt versenyző hogyan tudja folytatni a felkészülését.”

A 25 éves, ötszörös világbajnok Csipes Tamara 2011-ben az év sportolónője volt, a 22 esztendős Dombvári Bence pedig nyert már ezüst- és bronzérmet is vb-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik