Sport

Szenzációs bravúrt ért el Babos Tímea

babos tímea (babos tímea)
babos tímea (babos tímea)

Egyesben is ott van a legjobb négy között a marrákesi tenisztornán.

Babos Tímea bejutott a legjobb négy közé a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztornán. A világranglistán 86. magyar játékos az olasz Flavia Pennettával találkozott (26.), akit harmadikként emeltek ki a szervezők. A két játékos első mérkőzésén 2:2-nél az MTK teniszezője – aki 2013 óta első negyeddöntőjét vívta egyesben – vette el először riválisa adogatását, majd egy újabb bréket követően kiszerválta a félórás nyitószettet.

A 33 éves ellenfél a folytatásban magára talált, és 5:1-re elhúzott, ám Babos 5:4-re felzárkózott, olasz riválisa azonban 7:5-re hozta a szettet és egyenlített. A mindent eldöntő harmadik játszmában többször is egymást “brékelték” a felek, végül Babos jobban bírta a végjátékot, s 2 óra 10 perc alatt diadalmaskodott.

A 21 éves magyar játékos a délután folyamán párosban elődöntőt vív a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán a német Sandra Klemenschits, Tatjana Maria duó ellen.

Mladenovic a nap első egyes mérkőzésén magabiztos győzelemmel jutott be a négy közé. Érdekesség, hogy ő lesz Babos ellenfele az elődöntőben.

Eredmények – WTA-torna, Marrákes, negyeddöntő

Babos Tímea-Flavia Pennetta (olasz, 3.) 6:2, 5:7, 7:5
Mladenovic (francia)-Arruabarrena (spanyol) 6:4, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik