Sport

Babos fordulatos meccsen gyűrte le ellenfelét

Babos-Timea(960x640).jpg (babos tímea, )
Babos-Timea(960x640).jpg (babos tímea, )

Babos Tímea 2 óra 55 perces mérkőzésen nyert a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 86. magyar játékos a selejtezőből főtáblára jutott brazil Teliana Pereirával találkozott (81.), aki a hónap elején megnyerte a bogotai versenyt. A két játékos első mérkőzésén Babos Tímea villámrajtot vett, és 25 perc alatt 6-0-lal besöpörte a nyitószettet. A folytatásban az MTK teniszezője 2-1 után kétszer is elvesztette az adogatását, ám 5-1-ről szettlabdát hárítva visszakapaszkodott 5-5-re. Az ápolási szünetek miatt 1 óra 35 perces második játszma rövidítésben dőlt el, melyben – noha Babos 5-4-nél kiszerválhatta volna a meccset – a dél-amerikai nyert 7-5-re.

Az utolsó felvonásban Pereira rögtön brékelt, a magyar játékos 3-1-re fordított, majd leadta előnyét, és 4-4-ig fej fej mellett haladtak. A hajrában Babos volt jobb, így bejutott a nyolc közé, ahol a harmadik helyen kiemelt olasz Flavia Pennetta vagy a német Laura Siegemund lesz az ellenfele.

A 21 éves magyar játékos a délután folyamán párosban negyeddöntőt vív a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán az Ysaline Bonaventure, Demi Schuurs belga-holland duó ellen.

Eredmény – WTA-torna, Marrákes, nyolcaddöntő

Babos Tímea-Teliana Pereira (brazil) 6-0, 6-7 (5-7), 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik