Sport

Ismét bizalmat kapott Csötönyi Sándor

Csotonyi-Sandor(430x286)(1).jpg (Csötönyi Sándor)
Csotonyi-Sandor(430x286)(1).jpg (Csötönyi Sándor)

Újabb öt évre Csötönyi Sándort választotta meg elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése.

A MÖSZ tájékoztatása szerint a szombati, budapesti tisztújításon a 118 szavazásra jogosult küldött közül 86 jelent meg, és Csötönyit, aki az egyetlen jelölt volt a posztra, egy tartózkodás mellett választották újra.

“A leglényegesebb vívmányunk az, hogy továbbra is egység uralkodik a sportágban – idézte az elnököt a szövetség közleménye. – Ez az egység hozta meg az utóbbi öt év jó eredményeit. Az egyesületek 80 százaléka jelölt elnöknek, ellenjelöltet nem állítottak. Érzem a tiszteletet és a bizalmat a munkámmal és a személyemmel kapcsolatban.”

A szövetséget 1996 óta irányító Csötönyi Sándor az elmúlt öt évben elért eredményeket összegzése mellett ismertette a sportágfejlesztéssel kapcsolatos tudnivalókat, illetve bemutatta az akadémiák, a területi regionális központok munkáját.

Ezt követően a MÖSZ elnökségének, bizottságainak beszámolóját, továbbá a pénzügyi beszámolót és a mérleget egyhangúlag fogadta el a tagság.

A szövetség elnökségében egy változás történt: Kepli Józsefet, Hévíz alpolgármesterét választották be a testületbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik