Sport

Undorító csapda a salgótarjáni kerékpárversenyen

hegyikerékpáros krosszverseny (hegyikerékpáros krosszverseny)
hegyikerékpáros krosszverseny (hegyikerékpáros krosszverseny)

Megpróbáltak keresztbe tenni a Salgótarján Kupa hegyikerékpáros krosszverseny versenyzőinek. De hogy?

Fotó: MTI

Múlt hét végén rendezték meg az XCO Magyar Kupa nyitófutamát a Salgói Vár környékén, és ahogyan az várható volt, a környező országok „pontéhes” versenyzői is érkeztek a helyszínre

Nem indult azonban felhőtlenül a megmérettetés, a szombati pályabejárás előtt ugyanis kárpitszegek százaira találtak a szervezők.

“Vélhetően pénteken délután helyezett el valaki legalább 250 darab rajzszöget, ennyit darabra felszedtünk a Salgó várából levezető ösvényen. Szinte biztos, hogy a kerékpárosoknak szánta, kifejezetten a verseny alkalmából. Szerencsére csak néhány kerékpárosnak tudott gondot okozni, akinek a kereke a háromszori útvonal-átnézés, és ösvény felsöprése ellenére is talált még egyet-egyet” – mondta el a Sport24 megkeresésére Kéri István versenyigazgató.

Fotó: Facebook

Hozzátette, a kerékpáros is kelt menetszelet már 20-30 km/h sebességnél is, így az akkurátusan kihelyezett rajzszögek egy részét eleve hatástalanná tették az arra járók.

“Azt nem gondolta végig, hogy ezen az útszakaszon kisgyerekekkel is sétálnak, akiknek cipőtalpa például nem olyan vastag, mint egy felnőtté” – mondta Kéri.

A verseny ideje alatt egy egész család három kerékpárját lopták el egy lezárt, lekötött autós kerékpártárolóról. Utóbbi esetben van feljelentés, az előbbin még gondolkoznak, mert amit tettek, az szándékos veszélyeztetés egy minden engedéllyel rendelkező verseny résztvevőinek irányába. Ha nem ez, akkor pedig természetkárosítás védett területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik