Sport

Harcos győzelemmel kezdtük a hoki-vb-t

vas márton (vas márton)
vas márton (vas márton)

A magyar jégkorong-válogatott 4-2-re legyőzte Japánt a krakkói divízió I/A-s világbajnokságot.

A felkészülés hajrájában több kulcsjátékos is megsérült a mieinknél, ráadásul az csak szombaton derült ki, hogy Sofron István sem játszhat az első két mérkőzésen, így nem vártuk a legjobb előjelekkel a vb-t.

Japán ellen vívtuk a torna nyitómeccsét és rosszabbul nem is indulhatott volna számunkra az összecsapás, már a második percben megszerezte a vezetést az ázsiai együttes. Szinte egyből betaláltunk mi is, de Kóger gólját nem adták meg magasbot miatt. A fehérvári támadó nem zavartatta magát, Banham lövésébe piszkált bele a 10. percben, ezzel egyenlítettünk.


Fotó: MTI

Ahogyan az első játékrészben, úgy a második harmadban is kiegyenlített játékot láthattunk. A középső felvonásban is Japán szerzett vezetést, ám még a korábbinál is hamarabb jött a magyar válasz, 24 másodperccel később a felnőtt vb-n most debütált Erdély egalizált.

A záró etapban kissé kivárásra játszottak a csapatok, látszott, hogy senki sem akarja elrontani a meccs végét. A mieink aztán kiharcoltak két emberelőnyt a hajrában, a másodikból Banham talált be, ezzel pedig el is dőlt a meccs, a 4-2-es végeredményt Hári állította be egy üres kapus találattal.

Hétfőn Kazahsztán következik a sorban.

Eredmény – divízió I/A-világbajnokság, 1. játéknap

Magyarország-Japán 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)
gól: Kóger (10.), Erdély (32.), Banham (57.), Hári (59.), illetve Obara (2.), Hirano (31.)

Vége, a magyar válogatott 4-2-re nyert! Az alábbiakban élő szöveges tudósításunk olvasható.

3. HARMAD

56-60. PERC: Rajna magabiztos védése vezeti fel a rendes játékidő utolsó öt percét. Na, az utolsó négy percbe érve ismét emberelőnybe kerültünk, Sarauer harcolta ki. Gyerünk, fiúk! Vezetünk!!!!!! Egyből felálltunk a japán harmadon belül, Banham lopta a távolságot, megkapta a korongot, majd húzottból a hálóba bombázott (3-2)! 3:25 van vissza a meccsből. Eldőlt? Levitték a kapusukat a japánok, úgy támadtak az utolsó másfél percben, 66 másodperccel a végső dudaszó előtt Hári fonákkal vette be az üresen maradt ketrecet (4-2)! Rajna még védett egyet a végén, aztán lecsörögtak a másodpercek. Nyertünk 4-2-re!

51-55. PERC: Vas János húzott meg egy cselt, majd lőtt, de célt tévesztett. Banham lövése lassult le a blokkon, csemege volt így a kapusnak. Japán egyébként kiugrásra játszik, résen kell lennie a védőinknek. Na jó, ez mák volt, indulhatott volna a japán kontra, de a spori közbefújt, visszahúzást látott az egyik védőnél, így bő hét perccel a rendes játékidő vége előtt emberelőnybe kerültünk. Három nagy helyzetünk is kimaradt: előbb Sarauer lövése akadt el a blokkban, majd Varga keresztpasszába ért bele idejében egy védő, végül Varga közeli lövését tolta kapu fölé botossal a hálóőr. Nagy sansz lett volna pedig ez a fór…

46-50. PERC: Kóger veszített korongot a támadó harmadban, letámadott belőle Japán, Rajnának bravúrt kellett bemutatnia. Ezt leszámítva egyébként inkább a biztonsági megoldások jellemzik most a meccset. Kicsit szétszakadt a pálya, a középső harmadon viszonylag könnyen mentek át a csapatok, ugyanakkor a támadóharmadban mindkét oldalon megállt a tudomány.

41-45. PERC: Sarauer hozta el a korongot a bedobásnál, de nem tudtuk megtartani. Letelt a kiállítás, kihúztuk az emberehátrányt. A kapu mögött adtuk el a korongot, Nishiwaki pedig egyből kapura is fordult vele, de a pakk lecsúszott a ütőjéről, így nem lett belőle nagyobb veszély. A harmad ötödik percében Szirányi vállalkozott távoli bombára, a japán kapus lepkésében kötött ki a korong. Japán is kellemetlen távoli lövésekkel teszteli Rajnát, szerencsére a kapu előtt állók nem nagyon tudnak belepiszkálni a korongba.

40 perc játék után is döntetlen az állás, igaz már 2-2. Valamivel veszélyesebben játszunk, többször próbálkoztunk kapuralövéssel is, de Japánnak is vannak kellemtlen támadásai. Hamarosan folytatódik a meccs, az ázsiai együttes emberelőnyben kezdi a harmadik harmadot.

2. HARMAD

36-40. PERC: Az utolsó öt perc kezdetén Sebők tört be veszélyesen a japán harmadba, keresztbe mozgásból pedig lőtt, de pont telibe trafálta a kapust. Még ugyanebben a cserében Sebők villant ismét, egy szépen végigjátszott akció végén lőtt közelről, Fukufuji bravúrral hárított. Banham harcolt ki egy kiállítást, újra emberelőnyben vagyunk. A fórunk alatt berendezkedtünk a japán harmadba, volt is tűzijáték, de nem sikerült megszerezni a vezetést. 14 másodpercig négy a négy ellen megy a játék, Metcalfe-ot szórták ki kampózásért, azaz majd emberelőnybe kerül Japán. Másfél perc van vissza. Három másodperc volt vissza a harmadból, amikor Kuji lőtt éles szögből a rövid felső sarok riányába, a magyar portás azonban a helyén volt. Vége a harmadnak.

31-35. PERC: Ismét Japán vezet… Késleltetett kiállítás volt, de az ázsiai együttesnél maradt a korong, így nem kellett megállítani a játékot. Szépen járatták a japán játékosok a korongot, majd Hirano lőtt kapásból és a lepkés felsőbe bombázott (1-2). Megint gyorsan egyenlítünk! 24 másodperccel később a fiatal Erdély Csanád emelt a kapuba (2-2)! A két gól óta ismét kiegyenlített játék folyik a jégen – nagyjából erre is lehetett számítani.

26-30. PERC: Már nyolc perc ment le a harmadból, de még csak négy kapuralövést láthattunk összesen. Vas János elé került a korong és ő habozás nélkül lőtt, Fukufujiról ki sem pattant a pakk. Sebők játszotta magát tisztára és ugyan kisodródott, még lövésre vállalkozott, a jpán kapusnak kellett védenie. Hú, mi maradt ki… Vincze húzta rá laposan a korongot, Fukufuji pedig már a hátán feküdt, de valahogy így is meg tudta fogni, pedig Vas János ott várta a lecsorgót.

21-25. PERC: Kicsit állt a játék, mert vizes volt a jég, de aztán a pályamunkások gyorsan letakarították. Az első percekben inkább a fizikai hoki dominált, majd akadt egy nagy helyzetünk is, Vas János csak centikkel bombázott a kapu mellé. Egyelőre sokkal visszafogottabbak a csapatok, mint az első harmadban, így inkább oda-vissza játék zajlik a jégen.

Vége az első harmadnak. Hidegzuhannyal indult a meccs a számunkra, de aztán hamar egyenlíteni tudtunk, sőt, akár fordíthattunk volna. Az első húsz perc alapján reális a döntetlen állás.

1. HARMAD

16-20. PERC: Eladtuk a korongot a saját harmadunkban, jött is belőle egy kapáslövés középre, de szerencsére a japán játékos a kapu fölé célzott – na, meg Rajna is jól zárta a szöget. Nishiwaki verekedte el magát lövőhelyzetig, Rajna bravúrosan tolta ki oldalra a pakkot. Az utolsó fél percbe érve Tanaka robogott át a középső harmadon, de lövését Rajna, ha üggyel-bajjl is, de védte. Vége az első harmadnak.

11-15. PERC: Kis híján ott volt a második magyar gól, de Fukufuji bravúrokkal óvta meg kapuját. Ugyanakkor emberelőnybe kerültünk. Eleinte kicsit nehezen tudtunbk felállni fórban a támadóharmadban, de aztán sorra jöttek a magyar helyzetek, a legnagyobb Kóger előtt adódott, aki a kapu torkából a lécet találta el. Sajnos nem tudtuk gólra váltani az előnyünket.

6-10. PERC: A kezdeti adok-kapok után rendezték a sorokat a csapatok, az utóbbi percekben kiegyenlített játék folyt a jégen. Előbb a japán kapus, majd az ellenakciónál Rajnának kellett lábbal védenie egy-egy kellemetlen, lapos lövést. Mindkét esetben eltakarították a korongot a véfők a kipattanónál. Egyenlítettünk! A 10. percben járt a mérkőzés, amikor Sarauer tette le a korongot Banhamnek, a nemrég honosított játékos pedig a rá jellemző módon kapásból lőtt, Kóger takarta a kilátást a kapus elől (és mint kiderült, bele is ért a löketbe), a pakk pedig a ketrecben kötött ki (1-1)!

1-5. PERC: Megy a találkozó, a magyar kapuban Rajna Miklós kezdett. Az első bulinál a japánok hozták el a korongot. Ez gyors volt, alig több mint másfél perc telt el a meccsből… Még csak az ismerkedésnél tartottak a csapatok, amikor Obara húzott egy cselt a magyar harmadon belül, lapos lövése egy védőn megpattant és becsapta Rajnát (0-1). Rajna aztán egy bravúros védéssel javított, nagyon kellett, hogy ne kerüljünk rendkívül nehéz helyzetbe. Még mindig csak a második perc végén járt az ütközet, amikor Kóger ütötte be a levegőből a korongot, de magasan volt a botja, nem adják meg a találatot…

Köszöntjük a kedves olvasókat, pillanatokon belül kezdődik az összecsapás. Hajrá, magyarok!

ELŐZETES

Nem volt éppen felhőtlen a magyar csapat felkészülése a krakkói vb-re, ugyanis hiába a felkészülési mérkőzéseken mutatott jó forma, Rich Chernomaznak sérülések és eltiltás is nehezíti a dolgát a csapat összeállításánál (bővebb beharangozónkat IDE kattintva olvashatja el).

Az első ellenfél Japán lesz. A mieink a legutóbbi öt egymás elleni tétmérkőzést megnyerték az ázsiai riválissal szemben, ugyanakkor egytől egyig nagy küzdelemben.

A magyar keret és a program

kapusok: Bálizs Bence (Miskolci Jegesmedvék), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)

hátvédek: Gőz Balázs, Tyler Metcalfe (Miskolc), Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Kiss Dániel (Újpest), Orbán Attila, Szirányi Bence (mint Fehérvár), Vas Márton (Löwen Frankfurt)

csatárok: Frank Banham, Benk András, Erdély Csanád, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Magosi Bálint, Andrew Sarauer, Vincze Péter (mind Fehérvár), Nagy Krisztián (Miskolc), Hári János (MODO), Sebők Balázs (Kaajanin Hokki), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (Slavia Praha)

kapus vésztartalék: Hetényi Zoltán (Fehérvár)

A program:

április 19., vasárnap, 1. forduló:
Magyarország-Japán 13.00
Ukrajna-Kazahsztán 16.30
Lengyelország-Olaszország 20.00

április 20., hétfő, 2. forduló:
Magyarország-Kazahsztán 13.00
Olaszország-Ukrajna 16.30
Lengyelország-Japán 20.00

április 21., kedd, szünnap

április 22., szerda, 3. forduló:
Kazahsztán-Japán 13.00
Olaszország-Magyarország 16.30
Lengyelország-Ukrajna 20.00

április 23., csütörtök, 4. forduló:
Olaszország-Japán 13.00
Magyarország-Ukrajna 16.30
Kazahsztán-Legyelország 20.00

április 24., péntek, szünnap

április 25., szombat, 5. forduló:
Ukrajna-Japán 13.00
Kazahsztán-Olaszország 16.30
Magyarország-Lengyelország 20.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik