Sport

Meghalt Ambrus Tamás

ambrus tamás (ambrus tamás)
ambrus tamás (ambrus tamás)

A Ferencváros és a Pécs korábbi kiváló vízilabdázója és edzője 50 évesen hunyt el.

A Sport24 korábban beszámolt arról a Pécs-Szolnok mérkőzésről, melyen nem kellett belépőt váltani, a szurkolók a csarnok bejáratánál felállított gyűjtőládába dobhatták be az adományaikat. Ezt az összeget a pécsiek Ambrus Tamás gyógykezelésére fordították.

 Fotó: MTI

A Fradi egykori vízilabdázója és edzője ugyanis súlyos betegséggel küzdött, bő egy éve állapították meg nála az agyi lymphomát (az agy limfoid nyiroksejtjeiből eredő daganatok), ezért a munkáját is abba kellett hagynia.

A Ferencváros honlapja szomorú hírt közölt, az örökös bajnok szervezete csütörtökön elveszítette a harcot a gyilkos kór ellen.

Ambrus Tamás 1964. június 27-én született Budapesten, a családi hagyományoknak megfelelően tizenegy évesen vízilabdázni kezdett. Pályafutása első húsz évében a Ferencvárosban védett, összesen 306 mérkőzésen játszott a csapatban. Az FTC-vel 1988-ban és 1990-ben bajnokságot nyert, 61-szer hívták be a válogatottba, a nemzeti csapattal részt vett az 1986-os madridi világbajnokságon, és az 1985-ös szófiai Európa-bajnokságon.

Aktív pályafutását követően 1998-ban és 1999-ben a BVSC másodedzőjeként bajnokságot nyert a csapattal. 2000-től négy éven keresztül dolgozott edzőként Firenzében, majd hazatért és hat évig dolgozott a PVSK-nál vezetőedzőként. 2010-ben visszatért nevelő együttesébe, ahol három évig volt az FTC vezetőedzője, majd haláláig a klub vízilabda szakosztályának vezetője volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik