Sport

Tizenhat magyar dzsúdós lesz ott az Eb-n

Ungvari-Miklos(960x640).jpg (ungvári miklós, )
Ungvari-Miklos(960x640).jpg (ungvári miklós, )

Kilenc férfi és hét nő képviselheti a magyar színeket.

Tizenhat magyar cselgáncsozó utazhat a júniusi Európa-bajnokságra, melyet a bakui Európa Játékok keretében rendeznek meg. A judoinfo szaklap tájékoztatása szerint kilenc férfi és hét nő képviselheti a magyar színeket Azerbajdzsánban június 25. és 28. között.

Az Európa Játékok dzsúdótornáján kevesebben indulhatnak, mint a “hagyományos” Eb-ken, így kilenc-kilenc fő helyett csak hat férfi és három nő szerepelhetett volna.

“Már tűkön ültünk az elmúlt napokban, mert ilyen kis létszám jelentősen rontotta volna a mieink lehetőségeit az olimpiai kvalifikációs sorozatban” – nyilatkozta a válogatott szakágvezetője, Nagy András. “Szerencsére a hét közepén jó hírt kaptunk, végül a férfiaknál teljes csapatot nevezhetünk, vagyis kitölthetjük a kilencfős létszámot, míg a nőknél három helyett hét versenyzőnk indulhat. A csapat névsorát a Magyar Judo Szövetség elnöksége elfogadta, de arra még a Magyar Olimpiai Bizottságnak is áldását kell adnia, csak akkor lesz hivatalos.”

A csapatban helyet kapott a négyszeres vb-érmes Mészáros Anett is, aki – immár Breitenbach Anett néven – két év kihagyás után tért vissza nemrég a tatamira.

Az idei Eb-nek a múlt hétvégén Glasgow adott volna otthont, ám az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) februárban elvette a brit szövetségtől (BJU) a rendezés jogát. A BJU ugyanis többszöri figyelmeztetés ellenére olyan szponzori megállapodást kötött, amely ellentétes az EJU érdekeivel. Ezen kívül a britek az esemény jogdíját is elmulasztották befizetni az előírt határidőre, ami ugyancsak szerződésszegésnek minősült.

A magyar Eb-keret

férfiak:
66 kg: Őri Felicián (Ippon Judo Tatabánya), Zámbori Bence (Honvéd-Kipex), 73 kg: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE), 81 kg: Csoknyai László (Atomerőmű SE), Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex), 90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (Honvéd-Kipex), 100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), +100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)

nők:
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Pupp Réka (Atomerőmű SE), 52 kg: Maros Barbara (Honvéd-Kipex), 57 kg: Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex), 70 kg: Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), Breitenbach Anett (Budaörsi SC), 78 kg: Joó Abigél (KSI SE)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik