Sport
Berecz Zsombor (berecz zsombor, )

Világbajnokot is megelőzött a magyar vitorlázó

A 11. helyen végzett Berecz Zsombor a Finndingi hajóosztályban, a Princesa Sofia elnevezésű rangos vitorlásversenyen.

Berecz Zsombor (berecz zsombor, )
Fotó: MVSZ

A riói kvótás magyar vitorlázó, aki a Palma de Mallorca-i viadalon aratott futamgyőzelmet, volt második és harmadik is, a zárónap előtt a hetedik helyen állt, de végül kicsúszott az első tízből. Eredménye ennek ellenére dicséretes, mivel – amint az a hazai vitorlásszövetség vasárnapi közleményéből kiderül – gyakorlatilag világbajnoki szintű mezőny jött össze. Az MVM SE versenyzője mögött végzett például a két évvel ezelőtti világbajnok brazil, valamint az olimpiai ötödik lengyel vitorlázó is.

A nemzetközi elitet elsősorban az olimpia közeledte vonzotta a Princesa Sofiára, valamint az, hogy jövőre éppen ezen a versenyen szerezhetik meg az utolsó riói kvótákat az európai vitorlázók.

Berecz Zsomborra ugyanakkor ilyen feladat már nem vár, ő ugyanis tavaly szeptemberben bebiztosította riói részvételét.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.