Sport

Perel az Öbölátúszás korábbi főszervezője

öbölátúszás (öbölátúszás)
öbölátúszás (öbölátúszás)

Németh Zsolt úgy érzi, megpróbálják őt ellehetetleníteni.

Mint arról a múlt héten hírt adtunk, az idén július 19-re tervezett Öbölátúszást nem Németh Zsolt szervezi, hanem az I love Balaton kapja meg a jogot.

“Aki rendszeresen részt vett az Öbölátúszáson, nyilván látta a trendeket: egyre kaotikusabb lett a szervezés, a rendezvény nem tudott megújulni, ennek megfelelően a nevezők száma is csökkent” – írta közleményében az új szervező az ilovebalaton.hu oldalon.

Némethnek természetesen nem tetszik a változás, főleg úgy, hogy elmondása szerint sem a tihanyi, sem a füredi önkormányzatnak, sem pedig az új rendezőknek nincs joguk Öbölátúszásnak nevezni a rendezvényt, mivel az saját, ezen a néven levédett eseménye.

 Fotó: MTI

“Feltehetően szálka vagyok bizonyos révfülöpi nagybirtokos és úszó körök szemében, ezért megpróbálnak ellehetetleníteni. Korábban semmilyen panasz, baleset nem volt a rendezvényeinken. Tudják, hogy nagy tapasztalatom van, értünk hozzá, ám azt hiszik, ez az esemény jól jövedelmez, ezért megpróbálnak kigolyózni. Rágalmazásért és a levédett Öböl­át­úszás név bitorlásáért beperelem a Facebook-csoportot” – nyilatkozott a Borsnak.

Hozzáfűzte, az úszás irányát nem lehet csak úgy hipp-hopp megváltoztatni, mert az kifejezetten veszélyes. Idén ugyanis Tihanyból rajtol a mezőny.

“Mindent elmond amúgy az új szervezőről, hogy a tó helyi széljárásával szemben, Tihanyból indulva szervezné az eseményét, ami azzal járhat, hogy sok amatőr feladja a küzdelmet. Egy biztos, minket semmi sem akadályozhat meg, hogy Balatonfüredről indulva az idén is megtartsuk a hagyományos Öbölátúszást”  – zárta szavait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik