Sport

Modern teniszcsarnokot avattak Somogyban

Hajmas(960x640).jpg (hajmás)
Hajmas(960x640).jpg (hajmás)

A legmagasabb nemzetközi szabványoknak megfelelő teniszcsarnokot adtak át pénteken a Somogy megyei Hajmáson.

A Zselicvölgyi Sportegyesület létesítménye a Magyar Olimpiai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, mintegy 100 millió forintból épült meg – tájékoztatott a sportegyesület.

A közleményben idézik Simicskó Istvánt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta: a kormány kiemelt célja, hogy minden olyan erőfeszítést támogasson, amely a felnövekvő generációk fejlődését segíti. Erre jó példának nevezte ezt a beruházást.


Fotó: KRQ Kommunikációs Kft.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára kiemelte, hogy a térség legmodernebb teniszcsarnoka épült fel Hajmáson, Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke pedig reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben a létesítmény színvonalas versenyeknek ad majd otthont.

Sólyom András, a Zselicvölgy Sportegyesület elnöke elmondta, hogy a csarnokot, amely edzőtáborok helyszíne is lehet, a Magyar Tenisz Szövetséggel szoros együttműködésben fogják működtetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik