Sport

Fejbe rúgták a magyar úszót

kiss nikoletta (kiss nikoletta)
kiss nikoletta (kiss nikoletta)

A junior világbajnok Kiss Nikolettát úgy fejbe rúgta a kínai Jan Siju, hogy ki kellett menteni a vízből. Az UTE hosszútávúszója sokat tanult az Abu-Dhabiban történtekből.

Élete első felnőtt Világkupa versenyét nem tudta befejezni Abu-Dhabiban a tavalyi balatonfüredi nyílt vízi világbajnokságon a 7.5 kilométeres junior egyéniben győztes, majd – Kiss Attila és Orosz Ádám társaságában – a csapatok versengésében is aranyérmet nyert Kiss Nikoletta. Feladásának okát nehéz lenne prózainak nevezni…

„Jól ment az úszás, minden rendben volt, de csak a hajráig. Már 1500 méter sem lehetett hátra, amikor az első bójához érkezve benyomakodott közém és a német Angela Mauer közé egy hozzám képest óriási kínai, és én csak néztem, hogy miért is vált át hirtelen mellúszó lábtempóra. Aztán egy szemvillanással később rájöttem: úgy fejberúgott, hogy azonnal felrepedt a szám, majd kezdett elsötétedni előttem a világ. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy felemelt kézzel jelezzem a versenybíróknak a bajt, mire előkerült egy „betegszállító” jet-ski, ami a szó szoros értelmében kimentett a vízből. A versenyorvos a parton megállapította, hogy sokkos állapotba kerültem, ezért nyugtató injekciót adott be. Vérző szájjal még folytattam volna, mert ott voltam az első ötben, és erőt éreztem magamban egy jó kis hajrára, de kiütve, vagy inkább kirúgva semmire se mentem volna” – elevenítette fel a különös, de a hosszútávúszásban egyedinek nem nevezhető eseményt a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Kiss Nikoletta.


Fotó: MTI

Jan Siju brutális erejű rúgása után, mint ha mi sem történt volna, tovább tempózott, és a második helyen ért a célba az olasz Rachele Bruni mögött. Mindezidáig nem érkezett hír arról, hogy fegyelmi eljárás indult volna ellene.

„A helyi versenybíróknak már az elején rendet kellett volna teremteniük, mert nyomós okuk lett volna erre, de úgy tűnt, hogy még a sárga és a piros zászló között sem tudnak különbséget tenni. Négy orosz összefogva engem is ki akart csinálni, nyilván tudták, hogy tavaly junior világbajnokságot nyertem, de hiába szálltak rám, ők fáradtak el, és szakadtak le. Ez még belefért volna, de amit a kínai művelt, azaz kegyetlen volt. A kényszerű feladás ellenére is sokat tanultam. Az például tudatosult bennem, hogy a felnőtt nyílt vízi úszók kőkemények, nem szabad ujjat húzni velük, még ha 35-40 évesek is.”

A Széles Sándor vezette műhelyt képviselő, Kutasi Gergővel és Kovácshegyi Ferenccel készülő Kiss Nikoletta előtt az idei versenyévadban három nagy akadály magasodik.

„Hatalmas kihívás a számomra a májusi cancúni Világkupa verseny, amely egyben válogató is a kazanyi világbajnokságra. Risztov Éva és Olasz Anna legyőzésében aligha bízhatok, de ha úgy adódna, hogy valamiért nekem jön ki jobban a lépés, nem fogok szégyenlősen lefékezni. Reálisan gondolkodva nekem a csapatversenyt kell megcéloznom. Bátorítást adhat az év legnagyobb versenyéhez a nyári ifjúsági Európa-bajnokság is, ahol a saját korosztályomban bizonyítva szeretnék még acélosabbá válni” – mondta Kiss Nikoletta, aki újabban nem csak az úszó-, hanem az angoltudásának a gyarapítására is nagy súlyt helyez, hogy külföldön is jobban feltalálhassa magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik