Sport

Kényelmes helyzetben a Veszprém

Mikler Roland, Veszprém (mikler roland, )
Mikler Roland, Veszprém (mikler roland, )

Az MKB-MVM Veszprém rendkívül magabiztos, 31-23-as győzelmet aratott a spanyol La Rioja vendégeként a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati első mérkőzésén. Iváncsik Gergő klubrekorder lett.

Kiválóan, 0-4-gyel kezdett a Veszprém, támadásban Sulicot könnyedén játszották meg a társai, hátul pedig Mikler rendre megzavarta a hazai lövőket. A magyar válogatott kapusának több mint hat és fél perc után tudták az első gólt lőni. A magyar bajnokcsapat az első negyedóra végén aztán kissé megtorpant, a hazaiak ezt kihasználva feljöttek egy gólra (6-7). Ezt követően fej fej mellett haladtak egymással a csapatok, majd a játékrész hajrájában nagyobb sebességre kapcsolt a Veszprém és a szünetre ötgólos előnyre tett szert.

A második félidőben villámrajtot vett a hazai csapat, és ismét felzárkózott egy gólra (14-15). Antonio Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzője időt kért, és rendezte a sorokat. Nem sokkal később a magyar csapat újra visszaállította a négygólos különbséget, ekkor a La Rioja nyitott védekezéssel próbálta megzavarni riválisát, egy rövid időre sikeresen, de ezután újra a Veszprém percei következtek. A magyar együttes a hajrára teljesen felőrölte riválisát, s végül magabiztos győzelmet aratott.

Iváncsik Gergő, a veszprémiek balszélsője pályafutása 602. mérkőzését játszotta a klub színeiben, így Csoknyai István rekordját megdöntve a házi örökranglista élére ugrott.

Nyert a horvát RK Nexe otthonában, de így sem juthat tovább a negyeddöntőbe a Balatonfüred az EHF Kupában. A magyar csapat az első győzelmét aratta, az előző négy fordulóban ugyanis csak egy döntetlenre futotta erejéből. A nekcseiektől korábban hazai környezetben, Veszprémben vereséget szenvedett, így a szombati győzelem bravúros, a negyeddöntőhöz azonban kevés, mert a nap másik mérkőzésén a svéd Eskilstuna begyűjtötte a két pontot az éllovas német Melsungennel szemben.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

La Rioja (spanyol) – MKB-MVM Veszprém 23-31 (10-15)
góldobók:
Fernández 6, Stenmalm 4, Vigo 3, Rocas 3/2, Eilert 2, Ja. García 2, Ju. García 1/1, M. Sánchez 1, Luisfe 1, illetve Sulic 9, Ilic 9/1, Marguc 3/2, Zeitz 2, Nagy L. 2., Iváncsik G. 2, Chema 1, Terzic 1, Lékai 1, Ruesga 1 

A visszavágót jövő szombaton rendezik.

Férfi EHF Kupa, D csoport, 5. forduló:
RK Nexe (horvát) – Balatonfüred 26-27 (13-16)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik