Sport

Elképesztő fordítással lett bajnok a Miskolc

Miskolci Jegesmedvék (miskolci jegesmedvék, )
Miskolci Jegesmedvék (miskolci jegesmedvék, )

A Miskolci Jegesmedvék átgázoltak az Érsekújváron, megszerezve történetük első bajnoki aranyát.

A szombati összecsapás előtt a borsodiak már 3-0-ra vezettek, köszönhetően annak is, hogy az első találkozót az Érsekújvár lemondta, így azt a győzelmet a liga a Jegesmedvéknek adta.

 Fotó: MTI

A miskolciak hazai jégen játszhatták a negyedik összecsapást, és az eddigi eredmények alapján bajnoki ünneplésre készültek a szurkolók, ám a kezdés után úgy tűnt, nem lesz túl sok örömük.

Az Érsekújvár ugyanis 4-0-ra elhúzott, majd a hazaiak még a második etapban szépítettek. A záró játékrészben aztán még háromszor beköszöntek a sárga-feketék, így 4-4-re mentették a meccset, vagyis jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás 7. percében Jesse Dudas viszont végleg eldöntötte a párharcot, hiszen megnyerte a Miskolcnak a mérkőzést és a bajnoki aranyat is.

A borsodi együttes összesítésben 4-0-val nyerte meg története első aranyát a MOL Ligában.

Eredmény – MOL Liga, döntő, 4. mérkőzés

Miskolci Jegesmedvék – Érsekújvár 5-4 (0-1, 1-3, 3-0, 1-0) – hosszabbítás után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik