Sport

Idióta szurkoló miatt törte össze magát a bringás

loren-rowney(960x640).jpg (loren rowney)
loren-rowney(960x640).jpg (loren rowney)

Az ausztrál bringás pár méterrel a cél előtt esett nagyot.

Egy holland verseny befutójánál történt, hogy Loren Rowney épp próbálta volna lehajrázni az élen haladó kerékpárost, amikor az egyik néző benyúlt a pályára – fogalmunk sincs milyen okból -, a keze beleakadt, vagy a másik verzió szerint szándékosan belerántott Rowney kormányába. A hölgy pedig óriásit esett, métereket csúszva az aszfalton. 


Rowney-nak akár a győzelemre is lett volna esélye, így viszont épphogy át tudta vonszolni magát a célvonalon, majd meg is kezdték az ellátását.

Az esettel kapcsolatban muszáj megemlítenünk a 2004-es athéni olimpia egyik hasonló esetét: a maratoni futás dömtőjében Vanderlei Cordeiro de Lima közel fél perccel vezetett a táv kétharmadánál.

Lima rendületlenül haladt előre a brazilok első olimpiai aranyáig ebben a számban. A nézők közül azonban kirontott egy ír pap – akit korábban kizártak az egyházából – és a tömegbe taszította. Ugyan gyorsan a futó segítségére siettek, de érthetően kizökkent a ritmusából, ketten is megelőzték, végül a harmadik helyen ért célba.

Lima esete még 2004-ből
Fotó: Europress Fotóügynökség

A brazil soha többé nem szerzett érmet az olimpiákon. Egy évvel később honfitársa, Emanuel Rego, aki strandröplabdában lett bajnok az ötkarikás játékokon, felajánlotta a medálját Limának, ám nem fogadta el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik